
A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői is elmennek a Forsthoffer által kezdeményezett hétfői egyeztetésre
Az államfői feladatokat gyakorló Forsthoffer meghívását Bóka János és Rétvári Bence is elfogadták.

Az államfői feladatokat gyakorló Forsthoffer meghívását Bóka János és Rétvári Bence is elfogadták.

A kormány az áramfogyasztás további csökkentését kéri a lakosságtól és a vállalatoktól

Zsidó-keresztény imaóra lesz budapesti Ávilai Nagy Szent Teréz-templomban

Várják a tájékoztatást.

A klimatizált, központi ügyfélszolgálatok a normál rend szerint várják az ügyfeleket
Bóka János is jelezte: elfogadják Forsthoffer Ágnes meghívását.

Elemzők szerint több, volt kormányfőhöz köthető cég is a kormányváltás áldozata lesz.

Leállt a Fidesz ekézésével a miniszterelnök, nemzeti összefogást sürget.

Az MTK Budapest az első ellenfél

A kormány és a legnagyobb ellenzéki párt is részt vesz a Forsthoffer Ágnes által kezdeményezett megbeszélésen. The post Magyar Péter és a Fidesz is ott lesz a Sándor-palotában first appeared on 24.hu .

Megszólalt a kormányfő a rendkívüli helyzetről.

Átfogó aktuálpolitikai reakciót tett közzé a Mi Hazánk elnöke.

A miniszterelnök videóüzenetében adott részletes tájékoztatást

A politikus szerint ők már régen figyelmeztettek mindenkit a veszélyekre.

Haladéktalanul energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be.

Zuhanyzókonténerek telepítésével, közintézmények megnyitásával segíti az atomerőmű leállítása miatt melegvíz nélkül maradó paksiakat az önkormányzat - tájékoztatta a Duna-parti város polgármestere vasárnap az MTI-t.

Bár a napokban újabb hőhullám érte el Magyarországot, július egészében a hazai átlaghőmérséklet az előző néhány évhez viszonyítva nem volt kiugró.

A miniszter szerint a Fidesz aggódása hiteltelen.

Takács Péter üzent a miniszterelnöknek: Lehet így is!

A miniszterelnök a Paksi Atomerőmű leállításáról és az energiarendszer stabilitásáról adott tájékoztatást, Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter pedig megnevezte azokat a vállalatokat, akik jelentősen mérsékelték a fogyasztásukat.

A Duna vízállása jelenleg mínusz 133 centiméter Paksnál, amit további lassú apadás követ