
Foszforral szennyezhették be a Holt-Tiszát, feljelentést tett az önkormányzat
A tó vizének összes foszfortartalma négy és félszerese az átlagosnak a vizsgálatok szerint, a szennyezésnek látható jelei is vannak.

A tó vizének összes foszfortartalma négy és félszerese az átlagosnak a vizsgálatok szerint, a szennyezésnek látható jelei is vannak.

Több száz, polgármesterekhez és önkormányzati képviselőkhöz kötődő egyesület kapott az Orbán-kormány által papíron civil szervezeteknek szánt támogatásokból. The post Közpénzmilliárdokat utaltak fideszes önkormányzati politikusok egyesületeinek first appeared on 24.hu .

A H8-as és H9-es HÉV összekötésének a tervezésének az újraindítása a 2030-as évek elején történhet meg.

Magyarország és Lengyelország mutatja, hogy meg lehet szabadulni a tekintélyuralmi rendszerektől, ám csak azután jön a nagy feladat, ha már leváltották a demokrácia ellenségeit.

Pénteken választja meg az országgyűlés az NVVH vezetőit.
Amint arról beszámoltunk, teljes harci felszerelésben, rakétákkal és lőszerrel, valamint teli plusz-üzemanyagtartállyal zuhant le hétfőn Szolnoknál a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe. A katapultáló pilótát mentőhelikopterrel szállították kórházba. Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter kedden reggel a Retro rádióban számolt be a legfrissebb fejleményekről. Ezek szerint a pilóta a saját életét is kockáztatva próbálta megmenteni a vadászgépet, és végül a szolnoki repülőtér betonjáról hajtotta végre a katapultálást. A vadászpilótát ma 11–14 óra között műtik meg, a miniszter mindenkit…

A külügyminiszter szerint újra letették Magyarország névjegyét Európában, ahol konstruktívan képviselik a magyar érdeket

A MOL Magyar Kupában a zalai csapatok ellenfeleket kaptak.

Két székesfehérvári kötődésű atléta is bekerült a világdöntő magyar csapatába.

A Közbeszerzési Hatóságtól vár vizsgálatot a volt kormánypárt.

A külügyminiszter szerint a Tisza-kormány első száz napjában megkezdődött a „rendrakás” a tárcánál: 34 misszióvezetőt rendeltek haza, mintegy 1400 diplomataútlevelet vontak vissza, és több mint 100 ezer dokumentumot vizsgáltak át.

Több mint hatszáz olyan egyesület kapott állami támogatást 2022 és 2026 között, amelynek vezető tisztségviselője a Fidesz logójával indult a választáson.

A Duna Aszfalt kamatostul fizeti vissza a pénzt.

A Reuters, az AP és a Bloomberg is követte a magyar küzdelmet a kiszáradó Dunával. A Magyar Hírlap meghívást kapott, munkatársunk...

A mesés honoráriumokhoz jutó költő, librettószerző az irodalomra fordított pénzek elosztásáról, az NKA-kuratórium elnökének felelősségéről, az összeférhetetlenségről és a show-bizniszből származó jövedelmekről. Interjú.

Kocsmai világmegváltó és a NER kulturális térfoglalásának kulcsembere. Bámulatos munkabírása és hatalmas arca van. Kibeszéli a földből a pityókát és két kézzel szórja a pénzt. Bemutatjuk Orbán János Dénes fordulatos életútját.
Kacsoh Dániel, Kohán Mátyás és Lentulai Krisztián távozik a Mandiner szerkesztőségéből – erről a lap maga számolt be – szúrta ki a Média1. Ezt azzal indokolták, hogy a Mandiner szeptembertől állami kézbe kerül, és ezzel Magyar Péterék határozhatnák meg a lap tartalmát.
Karácsony János, az LGT legendás gitárosa a napokban ünnepelte a 75. születésnapját, amelynek kapcsán a Klubrádió vendége volt. A születésnapján sokan felköszöntötték a közösségi oldalán is, ahol a róla készült fotón látható, hogy lefogyott. A beszélgetésben elmesélte, hogy egy darázscsípés következményei miatt gyógyszeres kezelésre szorult, és a fogyása akkor indult el, amit aztán életmódváltás követett.

A tatai vasútállomás felújításáért fogtak össze a helyiek, az önkormányzat támogatását is kérik.

Sietősen újra kell szabályoznia a kormánynak az energiahatékonysági bizniszt, ha el akarja kerülni egy sor építőipari vállalkozás fejre állását. A választási propagandaként bedobott ingyenes padlásszigetelésen alapvetően nem a munkát végzők, hanem a kiválasztottak kaszáltak.

A lengyelek jelentős többsége támogatná, hogy hazájukban a magyarországihoz hasonló mandátumkorlátozás lépjen érvénybe a parlamenti képviselők és a kormányfő számára – derül ki a Rzeczpospolita napilapban hétfőn közzétett felmérésből.

Már csak néhány napja maradt Magyarországnak arra, hogy teljesítse az uniós helyreállítási pénzekhez szükséges feltételeket. Brüsszeli források szerint a Magyar-kormány jó úton halad, így a több mint 10 milliárd eurós csomag döntő része felszabadulhat. A májusban bejelentett 16,4 milliárd eurós alku azonban nem jelent ugyanekkora azonnali pénzesőt: mutatjuk, hogy pontosan mennyi pénzről van szó, mikor érkezhet meg, és mi maradhat továbbra is Brüsszelben.
Megvan a három jelölt, erre a Tisza frakciója utólag jelentkezik, hogy hoppá, hát nekünk is lenne egy. És ha a Mi Hazánk is utólag jelentkezett volna? Aztán a nyolc tiszás bizottsági tag meg majd legyen okos, hogy mit kezdjen a saját, 141 fős frakciójuk jelöltjével. Sehogy se néz ki ez majd jól.
Több portálon olvastam, hogy már idén munkaszüneti nap lehet december 24. egy egyszerű törvénymódosításnak köszönhetően, így elkerülhetők lennének a hosszadalmas jogi eljárások és a költséges népszavazás. A szenteste munkaszüneti nappá nyilvánításához elegendő a Munka törvénykönyvének módosítása.

A betétdíjas rendszer működik, csakhogy a mellékhatásait az önkormányzatokkal fizettetik meg.

Tavaly ugyanígy állt a tárolók töltöttsége.

Virgil van Dijkot kérdezték a magyar játékosról.

Drágul az üzemanyag keddtől Horvátországban, miután a kormány újabb egy hétre meghosszabbította az árkorlátozást.

Hosszú távra tervez a Polgári Magyarországért Alapítvány.

A kormány új adatbázisa szerint legalább hatszáz olyan egyesület kapott állami támogatást az elmúlt években, amelynek vezetője a Fidesz logójával indult a 2024-es önkormányzati választáson. Százmillió forintnál is többet tudott bezsebelni a békéssámsoni polgármester és egy nyíregyházi önkormányzati képviselő szervezete. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa.