A kormány stressztesztje lett az energiaválság
Azonnal rendbe kell tenni az Orbán-kormány által elhanyagolt rendszert, mert jövőre hasonló nyár várható.
Azonnal rendbe kell tenni az Orbán-kormány által elhanyagolt rendszert, mert jövőre hasonló nyár várható.
Egy-egy közlemény néha többet mond el egy korszakról, mint száz oknyomozó cikk. A Magyar Sportújságírók Szövetsége szerdai közleménye ilyen. Néhány héttel azután, hogy a tagság egy bizalmatlansági indítványt követő szavazáson megerősítette tisztségében Szöllősi Györgyöt és az elnökséget, most a teljes vezetés lemondott. Nem azért, mert elvesztette a bizalmat. Éppen ellenkezőleg: megnyerte.
Arany Jánostól rendre olyan sorokat találok, amelyekkel nagyszerűen jellemezhetem barátaim tettvágytól átitatott lelkiállapotát. Elsőként a Toldi első énekéből idézek: „Hej! ha én is, én is köztetek mehetnék, / Szép magyar vitézek, aranyos leventék!"

Utánajártunk, mennyit fizettek a fideszes propaganda helyi zászlóshajójánál, és milyen egyéb juttatásokat kaptak a vezetők. The post Hárommilliós fizetés, jutalom, bérelt autó, lakhatási támogatás – jól tartották a győri önkormányzati média vezetőit a NER-korszakban first appeared on 24.hu .

A volt miniszter szerint erősen ámokfutásjelleget ölt a miniszterelnök fékezhetetlen szereplési vágya.

Bizonytalanná vált a Pázmány campus sorsa. Az egyetem először a sajtóból értesült a projekt leállításáról, most pedig az új kormánnyal tárgyalna egy hosszú távú megoldásról.

A testület Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetését, az alkotmánybírók régi-új korhatárát és a parlamenti képviselőket sújtó tizenkét éves cikluskorlátozást is vizsgálja.

A hazatérés helyett a kivándorlás számai erősödtek.

Hétfőn kulcsfontosságú döntések születhetnek a Tisza vitatott alkotmánymódosítása kapcsán.

A Liverpool magyar balhátvédje a Como elleni győzelem után nyilatkozott.
Jön a friss adás Lampé Ágnessel, Egri Viktorral és ezúttal Kéri Lászlóval! Kezdés este hét órakor, élőben a Magyar Hang Youtube-csatornáján!

A csapat harcban volt az éremért, s végül három percen belüli eredménnyel ért be az ötödik pozícióban.

Kevesebben voltak, mint várták, de így volt élhetőbb az idei Sziget. A legnagyobb újdonság, hogy a magyarok voltak többségben, a hazai közönségnek szánt gesztusok működtek, de az új tulajdonosi vízió még csak nyomokban jelent meg.

Zenei programok a nemzeti ünnepen

Független jelölt, Horváth Ákos nyerte a Mohács 4. számú egyéni választókerületében augusztus 16-án megtartott időközi önkormányzati képviselő-választást. A 522 érvényes szavazatból 200-at kapott, ami a voksok 38,31 százaléka. A második helyen a VAN Közéleti Egyesület jelöltje, dr. Al-Emadné Balatinácz Marianna végzett 32,18 százalékkal.

A családtagok kétségbeesetten keresik fel a magyarországi kórházakat, hogy információkat szerezzenek a szeretteikről.

Szentmisével és ökumenikus imádsággal fejezték ki támogatásukat Bús Balázs mellett vasárnap Óbudán. Az egykori polgármester június vége óta letartóztatásban van az úgynevezett NKA-ügy miatt.

Három budapesti helyszínen rendeznek zenei eseményeket az augusztus 20-i állami ünnepségen, amely a tervek szerint a kormányzati számítások alapján az évtized legolcsóbb, négymilliárd forintból megvalósuló rendezvénysorozata lesz.

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is.

A környező országokban sokkal több lakás épül.

Történelmi mélypontra esett a Tisza vízállása Szolnoknál, miután a Kisköre alatti szakasz folyamatosan apad. A kritikus helyzet miatt a szakemberek darukkal és búvárok közreműködésével pozicionálták át a vízkivételi úszóművet, hogy garantálják a helybéliek zavartalan ivóvízellátását.

Csúnyán felsültek, milliárdokat fizettek vissza.

A Kurultájon (avagy Magyar Törzsi Gyűlésen) arra kerestük a választ, hogy hogyan gondolkoznak a résztvevők a magyar identitásról, mit lehet tenni a társadalmi megosztottság ellen és egyáltalán mit jelent a türk tudat. Videoriport.

A rendkívüli aszály okozta rekordalacsony dunai vízállás ellenére az első ideiglenes műszaki beavatkozásokkal már sikerült stabilizálni a Paksi Atomerőmű hűtővízellátását, miközben folyamatban van a végleges megoldást jelentő fenékküszöb kiépítése is. A munkálatoknak köszönhetően elkerülhetővé válhat a blokkok teljesítményének korlátozása, és garantálható az erőmű folyamatos, biztonságos működése. Az aktuális helyzetről és a védekezési munkákról Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter számolt be Facebook-videójában , amelyben a helyszínen dolgozó szakemberekkel egyeztetett.

Szentmisével és ökumenikus imádsággal álltak ki ma Bús Balázs mellett a zsúfolásig megtelt óbudai Szent Péter és Pál főplébánia-templomban.

Magyar Péter valóban Facebook-kormányoz? Van olyan egyáltalán? Miért nincs igaza a Fidesznek, amikor ezt a vádat fűzi be a totális pimpszínházába? És milyen hibákat követett el a miniszterelnök? Mert azt azért nem hinnénk, hogy minden rendben van.

Egy év múlva kezdődik Szegeden a kajak-kenu világbajnokság, amelyet ötödször rendeznek meg a Maty-éren. Schmidt Gábor, a magyar szövetség elnöke mind a négy szakágat nagyon erősnek látja, és maximális kvótaszámot vár a Los Angeles-i olimpiára.

A külföldről is finanszírozott Magyar Helsinki Bizottság szerint a tervezet önmagában nem biztosítja az Alkotmánybíróság függetlenségének helyreállítását.

A miniszterelnök szerint kedden és szerdán lehet kritikus a helyzet a Paksi Atomerőműnél, mivel addig további 14–15 centiméteres apadás várható a Dunán. Ha nem hoz eredményt a bárkák süllyesztése, szükségessé válhat az egyik működő turbina ismételt leállítása.