
Forgalmi változások lépnek életbe a fővárosban
Korlátozásra kell számítani majd a budai Vár területén

Korlátozásra kell számítani majd a budai Vár területén

Néhány óra múltán érkezett az első felajánlás.


Szerinte a miniszterelnök politikai támadásra használta fel a megemlékezést.

Csütörtök délelőtt 10-kor kezdte tárgyalni a Fidesz–KDNP parlamenti frakciójának négy, utólagos normakontrollra irányuló indítványát a taláros testület, ám még mindig nem született döntés. Az Indexnek közben nyilatkozott az Alkotmánybíróság főtitkára, aki azt mondta, hogy tartják az eredeti határidőket.

Semmiféle látogatásról nem tudnak az osztrákok a Fidesz frakcióvezetője szerint.

A testület főtitkára az Indexnek csak annyit árult el, hogy tartják az alaptörvényi határidőket, és időben közzéteszik a döntéseket.

A Garancsi István és Scheer Sándor tulajdonában lévő Market Építő Zrt. bejelentette, hogy 10 ezer tonna követ ajánlott fel a paksi munkálatokhoz.

Felajánlást tettek a dunai fenékküszöb emelésével kapcsolatos munkák támogatására.

Balogh Péter belső leszámolásként és pozícióátrendezésként értékelte a történteket
Magyar a kormányzati tájékoztatón fájóan hiányolta a NER-es oligarchák felajánlását a Paksi Atomerőmű üzemben tartásához.

Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki kritikáját követően – amelyben a korábbi kormányzathoz köthető nagyvállalkozók felajánlásait hiányolta a paksi fenékküszöb emeléséhez –, a Garancsi István érdekeltségébe is tartozó Market Építő Zrt. még aznap este bejelentette, hogy 10 ezer tonna követ és annak kiszállítását biztosítja a munkálatokhoz - derült ki a Market Építő Zrt. közleményéből.

A miniszterelnök délután beszélt arról, hogy egy osztrák cég előbb ajánl fel segítséget, mint az úgynevezett nemzeti tőkésosztály. The post Meghallották Magyar Péter kérését, azonnal tízezer tonna követ ajánlott fel Garancsi cége first appeared on 24.hu .

Lionel Messi szerdán csereként lépett pályára az Inter Miami színeiben. Először lépett pályára azóta, hogy édesapja, Jorge elhunyt. Egy magyar származású fiatal játékost váltott.
Témáink: Megoldható a paksi probléma? Olcsóbb lesz augusztus 20., és rövidebb a tűzijáték. Hamarosan minden kiderül a kórházi fertőzésekről. Állatkínzás vagy vadgazdálkodás?

Fidel Castro volt Kádár János ellentéte. A legszínesebb, legeredetibb, legférfiasabb, látványos és hősies lázadásokban legelső és mindezért a szocialista világ legkedvelhetőbb diktátora. Számára a magyar ’56 forradalom volt. Az antikapitalista demokrácia ideálját követte, míg – törvényszerűen – el nem diktátorosodott. Akik a szovjet tábor elnyomó és elidegenedett pártállamainak szocialista alternatíváit keresték, Tito és Mao mellett nála tették azt. De nála sem találták.

Milák Kristóf fantasztikus hajrával hozta be az élre a magyar csapatot
Balogh neve is felmerült egy olyan ügyben, ami miatt a Miniszterelnökség feljelentést tett, ezért zárta ki a Fidesz-KDNP. Balogh szerint belső leszámolás zajlik, állítása szerint tiszta a lelkiismerete.

Pintér Bence polgármester tette közzé mely győri utakon van azbeszt.

A fővárosi XI. kerület ellenzéki képviselőcsoportja szerint számukra már az esetleges érintettség is politikai és közéleti kockázatot jelent.

A miniszterelnök szerint a nemzeti tőkésosztály valahogy nem jeleskedett eddig a felajánlásban, majd név szerint is sorolta, kikre gondol: Szíjj László, Garancsi, Mészáros.

A Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja meg először a közönség a 2026-os Szent István-napi kenyeret, Magyarország tortáját és Magyarország cukormentes tortáját augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárban és a Várkert Rakparton.

Részletes tájkoztatást adott Paks II helyzetéről Alekszej Lihacsov, akivel a magyar kormány a jelek szerint nem áll szóba.

A kormány legfontosabb aktuális ügyei kerültek terítékre a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Egy év elteltével sem ült el a vita Ajsa Luna himnuszbotránya körül.

Kitört a felháborodás, miután a településvezető közölte, hogy szerződött egy mezőőrrel az aszály elől a faluba menekülő vadak kilövéséről. Utóbbi szerint nem is állapodtak meg.

Kongói Demokratikus Köztársaság újabb tartományában, Alsó-Uelében is megjelent az ebolavírus.

Felrajzolta a hatalom hálózatát, Orbán Viktor neve sem maradt ki.

Augusztus 13-án kezdték meg a feloszlatáshoz szükséges intézkedéseket.