
Olyan adatot talált a Mi Hazánk, amiben köröket vernek a Tiszára és a Fideszre, csak az egésznek semmi értelme
Mi az a mutató, amiben a kormánypárt alig látszik ki a földből, de Toroczkaiék szárnyalnak?

Mi az a mutató, amiben a kormánypárt alig látszik ki a földből, de Toroczkaiék szárnyalnak?

Baka András megválasztása és beszéde előtt még a poloskázás is előkerült a parlamentben.

Nem vettek részt a Baka Andrásról szóló szavazáson.
A kormányhivatal 5,7 millió forintos bírságot szabott ki a hatvanpusztai birtokon történt engedély nélküli építkezések miatt.
A keddi államfőválasztás után Baka András lett Magyarország új köztársasági elnöke, aki 140 igen és 6 nem szavazattal nyerte el a tisztséget. Megválasztását követően letette esküjét, majd beszédet mondott az Országgyűlésben, amelyben többek között a jogállamról, a társadalmi megosztottságról és Magyarország jövőjéről beszélt. Most képeken mutatjuk meg a nap legfontosabb pillanatait, Baka András megválasztásától az eskütételen át első államfői beszédéig.

Hatszáz programmal, köztük régi képeslap kiállítással csábít Erdély egyik legnagyobb magyar kulturális fesztiválja augusztus 16-23. között.
A Fidesz ellenzékben még támogatta, hogy Baka András legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hatalmon már nem bírták elviselni a kritikáit, és rövid úton megszabadultak tőle. De ez nem volt elég, meg is alázták. Létezik annál nagyobb elégtétel, hogy most ő a köztársasági elnök?
„Egy generációnyi időt vesztegetett el ez a nemzet” – mondta első beszédében Baka, aki szerint ugyan a társadalom többsége most felszabadulást érez azoknak, akik csalódtak, ugyanannyi hely jut a jövő Magyarországán.

Teljes ülésen tárgyalja az Alkotmánybíróság csütörtökön a legutóbbi Alaptörvény-módosítások egyes rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló négy Fidesz–KDNP-s beadványt – derült ki a testület napirendjéből.

A Korbély-ügytől a Legfelsőbb Bíróságon át a köztársasági elnöki székig.

A kedden köztársasági elnökké választott Baka András parlamenti beszédében részletes diagnózist adott a magunk mögött hagyott évekről, a társadalom állapotáról, és beszélt az előttünk álló feladatokról is.

Ásotthalmi, mórahalmi és budapesti diákok vágtak neki együtt a Dunának.

Az Országgyűlés kedd kora délután – kétharmados többséggel, első körben – választotta meg Baka Andrást köztársasági elnöknek. A megválasztott köztársasági elnök a parlamentben mondott ünnepi beszédében elkerülhetetlennek nevezte a szembenézést, mint fogalmazott „tudnunk, értenünk kell, hogy hogyan jutottunk idáig”.
Szokatlan módon reagált Budapest főpolgármestere az új köztársasági elnök megválasztására. Karácsony Gergely korábbi államfők lényeglátó gondolataival üzent Baka Andrásnak, Göncz Árpádtól egészen Sólyom Lászlóig. A főpolgármester szerint az új államfő segíthet a nemzetnek kibékülnie önmagával.
A diplomáciában valószínűleg nem kelt nagy visszhangot a köztársasági elnök megválasztása.

Hosszan tapsolja a Tisza-frakció és kormány tagjai a beszédét befejező Baka Andrást, aki végül elhagyja az üléstermet. The post Álló taps az új államfő beszédének végén first appeared on 24.hu .

Több bűncselekmény gyanúját is felvetették.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, valamint az egykori európai emberjogi bírót – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők.

A Tarpa SC látogat szerdán a Dóczy utcai sportcampusra, az összecsapás díjmentesen tekinthető meg.

Kaminski Fanny elfogadja, hogy egy új kormány felülvizsgálja elődje szerződéseit, azt viszont nem, hogy „egy tisztességesen működő magyar vállalkozást kiragadott számokkal, elhallgatott tényekkel és félrevezető sugalmazásokkal próbáljanak gyanúba keverni.”

Több fontos kérdést is érintett.
A Sziget Fesztivál nemcsak a világhírű fellépőkről és az óriási bulikról szól, hanem arról is, hogy a világ minden tájáról érkező fiatalok egy héten át a fővárosunk vendégei. De vajon mennyit tudnak arról, mi történik a magyar politikai életben? Egyáltalán tudnak valamit az áprilisban történekről? Stábunk kint járt a Hajógyári-szigeten, és megkérdezte a külföldi fesztiválozókat a hazai helyzetről.

„Köszi, Bálint! 🫶” – üzente a kancelláriaminiszternek Orbán Viktor korábbi munkatársa.

A tudományos és technológiai miniszter a Fidesz propagandagépezetével vont párhuzamot.

A trombitafesztiválon Világi Oszkárral és Taraczky Dániellel feltűnő volt kormányfő útja nem értelmezhető puszta magánlátogatásként. Vajdasági megszólalók szerint energetikai érdekek, családi befektetések és Aleksandar Vučić köre is szerepet játszhat abban, hogy Szerbia fontos hátországgá vált számára.

Félrevezetőnek nevezte a Tisza-kormány Triton Communications Kft.-vel kapcsolatban megfogalmazott állításait Kaminski Fanny, a cég tulajdonosa, Orbán Viktor volt miniszterelnök sajtótanácsadója, aki erről kedden írt közösségi oldalán.

Elszámoltatás igen, bosszú nem – ez volt a fő üzenete Baka András beszédének, amelyet köztársasági elnökké választása után mondott el az Országgyűlésben. Az új államfő szerint az elmúlt évek legsúlyosabb következménye a magyar társadalom mély megosztottsága, az előttünk álló alkotmányozás pedig nem válhat egyetlen politikai erő ügyévé.