
Magyar Péter: További összefogást követel a túlterhelt víz- és energiahálózat + Videó
Aszályos és forró időszak vár ránk ezután is

Aszályos és forró időszak vár ránk ezután is
A miniszterelnök szerint kulcsfontosságú, hogy a következő napokban jelentősebb csapadék hulljon a Duna ausztriai vízgyűjtő területén.

A magyar külügyminiszter a Süddeutsche Zeitungnak adott interjút.

Továbbra is rendkívüli intézkedésekkel próbálja kezelni a kormány az energiaellátás körüli kihívásokat.

A miniszterelnök Paks után Budapestről is bejelentkezett.

A közmédia ideiglenes vezetése szerint több mint tíz éven át gyűjtött belső dokumentumok bizonyítják, hogyan hallgattak el, csonkítottak meg vagy írtak át politikai szempontok alapján MTI-híreket. A nyilvánosságra hozott példák között Havasi Bertalan, Orbán Viktor akkori sajtófőnökének levele is szerepel. A Fidesz jelenlegi kommunikációs igazgatója visszautasította a vádakat, és azt állította: mindig a törvényeknek és a sajtóetikai szabályoknak megfelelően járt el.

Vége az önkénynek! – így szólítja meg a Fidesz követőit az egyik, „patrióta digitális tartalomkészítő” a közösségi médiában, aki egy utóbb eltávolított cikkre hivatkozva állítja: pár napon belül újra Orbán Viktor lehet a miniszterelnök. Több ezer reakcióban háborodtak fel erre a felhasználók, akik közül sokan inkább azt hiányolják, hogy az érintett még semmit nem üzent a nemzeti energiakrízisben.

Szerintük kizárólag a májusban hivatalba lépő kormány felelőssége a mostani válsághelyzet, és Orbán Viktor alatt ilyen nem fordult elő. Napok óta azzal támadják Magyart, hogy felkészületlen és alkalmatlan, de a kommunikációjuk hitelessége és következetessége jó pár ponton megbicsaklik.

Új korszakot nyitna a magyar külpolitikában a Tisza-kormány: a külügyminiszter szerint a gyors átalakításokra azért van szükség, mert egy hosszú idő alatt kialakult állami rendszert kell megváltoztatni.

Sokmilliárdos üzlet gurul az M1-esen.

Fiala János enyhén szólva is határozott véleményt fogalmazott meg Bodacz helyzetével kapcsolatban.
Magyar Péter miniszterelnök kedd délután arról számolt be, hogy a fogyasztás 500 megawattal a tervezett szint alatt van, a Duna vízszintje pedig 5 centiméterrel nőtt Paksnál. Mint írja, továbbra is stabilan termel az atomerőmű utolsó, még működésben lévő turbinája.

Nehéz követni az aktualitásokat.

Ízelítőnek közöltek egy 15 oldalas válogatást belső levelezésekről az utasításokkal.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy 500 megawattal maradt alatta a fogyasztás a tervezett szintnek.
A minisztrelnök szerint Magyarország ismét összefogott.

A közmédiához tartozó MTI szerint valótlanságot állítottak június végén, amikor közölték a FIDESZ közleményét a Nemzeti Közleménytárban Molnár Áron (NoÁr) kulturális produkcióiról.
A napokban újabb személyi változásokat jelentett be a Fidesz-frakció: Szijjártó Péter és Budai Gyula helyét két fiatal szakember, Hortay Olivér és Palóc André veszi át az országgyűlésben. A Századvég korábbi üzletágvezetőjeként és a Megafon véleményformálójaként is ismert Hortay Olivér interjút adott lapunknak, amelyben a váratlan felkérésről, a szakmaiságról, valamint a Paksi Atomerőmű körül kialakult helyzetről is beszélt.
Ez a fő oka annak, hogy eljátszottunk egy nagyszerű lehetőséget, és nem Magyar Péter valóban elhamarkodott bejelentése. És ez sokkal nagyobb baj.
Továbbra sem szakítana Oroszországgal a magyar kormány, de Orbán Anita szerint a kapcsolat alapja kizárólag a pragmatizmus. A külügyminiszter egy német lapnak arról beszélt, hogy az energetikai együttműködés miatt szükség van Moszkvával a párbeszédre, miközben a magyar–bajor kapcsolatokban új korszak kezdődhet.

Továbbra is jobban spórol az ország, mint tervezte, a Duna pedig „megértette a parancsot”, egy napon belül 5 centit emelkedett a vízszint.

A miniszterelnök szerint a Duna vízszintje már 5 centiméterrel nőtt Paksnál.

A klímaváltozás a magyar atomerőművet is az időjárásfüggő termelők közé sorolta, ám az Orbán-kormány elmulasztotta felkészíteni erre a létesítményt.

Ma is jól alakul a lakossági áramfogyasztás. The post Magyar Péter: A fogyasztás jelenleg 500 megawattal van a tervezett szint alatt first appeared on 24.hu .

Kedd hajnali fél kettő körül már csak néhány milliméter választotta el a Paksi Atomerőművet a teljes leállástól, ám ekkor megállt a Duna vízszintjének csökkenése, reggelre 1,5 centiméteres emelkedést mértek, amely Magyar Péter esti bejelentése szerint mostanra az 5 centimétert is elérte. Ennek köszönhetően az erőmű utolsó, még termelő, 240 megawattos turbinája egyelőre stabilan üzemel, amely jelentősen megkönnyítheti a többi blokk újraindítását is. Eközben hétfőn rendkívüli energiakrízis-intézkedésekről döntött a kormány, elállt a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, több fontos személyi dön…

Megszólalt a közmédiaügyről, szerinte vannak nagyon rossz megoldások, de kell mellé korrekciós képesség is.

Miközben Romániában törvényi árrésplafonnal, Lengyelországban pedig piaci alapon csökkentik az üzemanyagárakat, a finomítói kapacitáskorlátokkal küzdő magyar kormány gyorsan válaszút elé kerülhet a saját maga által felállított árcélok tartásával.
Orbán Viktor, Czunyiné Bertalan Judit és társaik ma épp ennyire nem a „tiszás önkény” ellen dolgoznak, hanem a potenciális 2030-as tiszás győzelemért.