
Magyar Péter a paksi erőműről: Három centiméterrel vagyunk a mélypont fölött
A miniszterelnök Ruff Bálint, Kapitány István és Tóth Péter nemzetbiztonsági tanácsadó kíséretében órák óta a helyszínen tartózkodik.

A miniszterelnök Ruff Bálint, Kapitány István és Tóth Péter nemzetbiztonsági tanácsadó kíséretében órák óta a helyszínen tartózkodik.

Nagyjából 315 milliárd forintról van szó.

Nem sokon múlott ma éjszaka az utolsó működő turbina leállítása
Magyar Péter kedd kora délután rendkívüli sajtótájékoztatóval jelentkezett a paksi atomerőmű helyzetéről. Miután a miniszterelnök reggel bejelentette, hogy a Duna vízszintjének emelkedésével stabilizálódott a helyzet, most is azt hangsúlyozta, hogy az ország túl van a legnehezebb időszakon, ugyanakkor a rendkívüli hőség miatt továbbra is fokozott készültségre és összefogásra van szükség.

A legkritikusabb pillanat hajnali fél kettőkor érkezett el, amikor már a szükséges döntések előkészítése zajlott a paksi atomerőműben.

Belendül a gyorsjelentési szezon a pesti börzén.

A miniszterelnök rendkívüli tájékoztatót tartott az intézmény bejárását követően.

Váratlanul rendkívüli sajtótájékoztatót tart a miniszterelnök.

Augusztus 10-ig bárki jelölheti kedvenc Tisza-tavi vendéglátóhelyét az idei versenyre.

A Mészáros-csoport közlése szerint ők már hétfőn fél 4-kor megírták a Mavirnak, milyen fogyasztáscsökkentést vállalnak, Magyar Péter videós bejelentkezése pedig hétfő este 19:34-kor kezdődött.

Az egyik írás a paksi atomerőmű részleges leállításával összefüggésben bírálta Magyar Péter korábbi kijelentését a bővítés költségeiről.

Hajdú Gábort már hétfőn felhívták hogy mégsem lehet Híradó-főszerkesztő. The post Előbb a népharag csapott le az MTV-re, aztán jött Magyar Péter kommentje first appeared on 24.hu .

Többször visszavonult volna 1987 óta a község vezetője a „kommunista idoljainak szobraival együtt”, ám az ezernél kisebb lélekszámú borsodbótaiak újra és újra kikönyörögték, hogy Gulyás János maradjon polgármester.
Életének 70. évében meghalt Gulyás János, Borsodbóta polgármestere. A térség országgyűlési képviselője, Csuzda Gábor számolt be a gyászhírről legutóbbi Facebook-bejegyzésében.
Nem lett köztévés kinevezett két olyan újságíró, akik részt vettek az orbáni hazugságpropagandában, egyikük Mészáros Lőrincnek is dolgozott a legutolsó időkig. Ez jó. Mindez úgy néz ki, hogy Magyar Péter kérésére történt. Ez rossz.

Gulyás János 70 éves volt.

Európa nagy részén mindenki a hőséggel küszködik, ám hétfőn, augusztus 3-án Magyarország volt a kontinens egyik legforróbb országa.

Új gyalogoshíd kötheti össze Óbudát az Óbudai-szigettel. A teljes egészében magánforrásból finanszírozott beruházás engedélyezési dokumentációját akár heteken belül benyújthatják.

Haláláról Csuzda Gábor fideszes képviselő adott hírt.
A rendszerváltás után belépett a Munkáspártba, amelynek haláláig tagja volt.

Meghalt Gulyás János, Borsodbóta 1986 óta hivatalban lévő polgármestere, aki hosszú éveken át az ország egyetlen munkáspárti településvezetője volt.

Gulyás János hetvenéves volt. The post Elhunyt Gulyás János, aki az ország egyetlen munkáspárti polgármestereként 1986 óta vezette Borsodbótát first appeared on 24.hu .
Magyar Péter a klasszikus válságkommunikáció szabályai szerint igyekszik folyamatosan jelen lenni a nyilvánosságban, megnyugtatni és felkészíteni a választókat a várható intézkedésekre, illetve felmutatni, hogy a kormány kézben tartja a dolgokat.

Villamospótló autóbuszok közlekednek a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.

Jó hangulatban telt a délelőtt az európai tőzsdéken, ez alól a BUX sem kivétel, kis pluszban áll a nap felénél a hazai index. A nap nyertese az Alteo a tegnapi gyorsjelentést követően.

Ahogy arról hétfőn Magyar Péter miniszterelnök és Velkey György László , a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt, a kormány nem köti meg az irodaházak végleges adásvételi szerződését, miután a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő átfogó jogi és pénzügyi felülvizsgálatot végzett a kivitelező Bayer Construct beruházásánál. A kormány oldalán hétfőn este megjelent közlemény szerint ha az elállás a beruházó nemteljesítése miatt történik, és emiatt az állam eláll a szerződéstől, akkor az állam nemcsak a már kifizetett vételárrészleteket kapja vissza, hanem a foglaló kétszeresét is, illetve akár …

Benyújtotta a kormány a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek kedden.

A gépészmérnök végzettségű politikust tizenkétszer választották újra.
A lánc 1995-ben jelent meg hazánkban, és ez idő szerint 200 boltja van.

Három parlamenti bizottság szerdai ülését is törölték, köztük a kegyelmi botrány és a végrehajtási visszaélések ügyében felállított testületekét.