
Döbbenetes dolgot talált a folyó mélyén egy férfi
Egy család évek óta kereste az elveszett hamvakat

Egy család évek óta kereste az elveszett hamvakat

Budapesten több zuglói utcából is érkeztek bejelentések a rágcsálók elszaporodása miatt. A Róna, a Bosnyák, a Bácskai és az Ilka utcában a lakók szerint a patkányok már kertekben, pincékben, sőt fényes nappal a közterületeken is megjelennek. Rózsa András polgármester levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez és a Fővárosi Csatornázási Művek vezetőjéhez, és sürgős helyszíni vizsgálatot és hatékonyabb patkányirtást követelt.

Ismert, a Fidesz kormányok alatt több milliárdos állami támogatásban részesült zenész szinte elsőként jelentette ki, hogy örül a kormányváltásnak.

Rendeltél ilyet a netről? Azonnal nézd meg, mert veszélyben lehet a gyermeked!

A kormány döntése nyomán 150 ezer forintig illetékmentesek lesznek a banki átutalások – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.

Összesen négy vizsgálóbizottságnál javasolták a határidő hosszabbítását.


Hogy támaszt nyújtson a választási vereséget szenvedő Aleksandar Vučićnak, aki szerint Orbánnal együtt fognak küzdeni és „viszonylag hamar sikerrel járnak”.
Október 28-tól megszűnik az Otthon Start, helyette pedig elindul a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön– olvasható a kedden este megjelent Magyar Közlönyben.
A pakisztáni Nasrat Colonyban a 17 éves keresztény Ikhlaq Masih egy lány védelmére kelt, miután egy befolyásos ember fia és társai zaklatták. A bandatagok rendszeresen kigúnyolták a helyi lányokat, amikor azok templomba mentek – hozta magyar követői tudomására Azbej Tristan a Velem Tettétek – Az üldözött keresztények barátai nevű Facebook-oldalon. MInt írta, a szóváltás során … The post Keresztény fiatalembert vertek meg brutálisan, mert egy templomba tartó lány védelmére kelt appeared first on Vasárnap.hu .

Többek között szövetségese, Orbán Viktor beszélte le a szerb vezetőt az erőszak alkalmazásáról.

Solymos Ákos természetfotós a fényképei mellett Tatabánya oázisában tapasztaltakat osztotta meg velünk.
Aleksandar Vucic a szerb választási vereség után bejelentette, hogy a következő napokban Belgrádban találkozhat Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel. A politikus közben már a hatalomba való visszatérést tervezi, és úgy véli, pártja akár két éven belül ismét kormányra kerülhet.

Ha eddig Szigligetet csak egy gyors vártúrával azonosítottad, ideje újratervezni a programot.

Füstszagot éreztek a lakók egy családi ház emeletén, Mosonmagyaróváron.

Mutatjuk a termékvisszahívás részleteit.

Évtizedes ígéret válik valóra.

Bimbózó leanderek és aranyló lombok között sétáltunk Kaposváron.

A Mi Hazánk alelnökének házát fotózzák, a felesége és a gyermeke után érdeklődnek állítólagos újságírók.

Három év után megszűnik a bérelhető e-rollerezés Hatvanban, a járműveket elszállítják.

Romsics Ignác szerint Kádár János egy államférfi volt, aki integrálta a magyar társadalmat.

A város polgármestere szerint a hosszú távú megoldás az lenne, ha a távhőcsöveket föld alá helyeznék.

Klímaváltozás és alkalmazkodás (7.)

Négy testület munkáját sem tudják lezárni.

Azonnal vegye el a gyerekétől, ha ilyet vásárolt.

Szubjektív JÁTÉK, vitatható és módosítható névsor; elgondolkodásra, töprengésre való.

Közel 190 millió forintból 33 projekt indulhat el az országban elsőként.

Sikerül megvédeni Magyarország álláspontját Brüsszelben? Vagy a kormány változtat a migrációs politikáján, és beengedi az illegális migránsokat?

Vasi Prima 2026: bemutatjuk a jelölteket.