


Gyászba borult Tatabánya: munkatársuktól búcsúznak az önkormányzat dolgozói
Elhunyt egykori munkatársuktól búcsúznak a tatabányai önkormányzat dolgozói.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket és a legkisebb nyugdíj emeléséről szóló javaslatot
A parlament honlapján már olvashatóak a beterjesztett törvényjavaslatok

Megszűnik a banki ügyfélfogadás a zalai településeken
Megszűnik az MBH Bank mobilbankfiókja Nován és Pákán.
Utánjártunk, mi történt Kabir Bedi magyar tigriseivel: Sandokánhoz méltó sorsuk volt
A Vasárnapi Blikknek a közelmúltban adott exkluzív interjúban Kabir Bedi, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Sandokan elárulta, örökbe fogadott egy tigrist, amikor Magyarországon járt. A Blikk utánanézett, mi lett a vadállat sorsa, ráadásul kiderült, ajándékba is kapott egy kölyköt nálunk, amit aztán itthagyott.

Engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmüket arra az ígéretükre, hogy mindent megtartanak, ami jó volt az előző kormány intézkedései közül
Itt van például a közszolgálatban dolgozók által már felvett lakáshitel támogatása, egymillió forint értékben. A becslések szerint körülbelül kétszázezer embernek lesz nehezebb így az élete.

Veszélyes nassolnivaló került a boltokba, ezt a terméket ne fogyassza el!
Szennyezett pisztáciát vontak ki a forgalomból.

Már a Tisza saját képviselője is csalódott a kormány döntésében: Ruzsa Diána sem kapja meg az ígért adómentességet
Ruzsa saját magát is a csalódottak közé sorolta, ugyanakkor igyekezett megmagyarázni, miért nem valósítja meg a Tisza-kormány az adókedvezmény korábban elfogadott kiterjesztését.

Vérrel írt történelem: méltó emlékezés a berzencei sortűz áldozataira (GALÉRIA+VIDEÓ)
Könnyek, megrázó vallomások és fáklyafény a 70 évvel ezelőtti berzencei tragédia emléknapján.

Lejárnak a győri sírhelyek, fontos határidő közeleg
Több győri köztemetőben is lejár a sírhelyek, urnahelyek és kripták bérleti ideje az év végén. A hozzátartozóknak december 31-ig van lehetőségük a sírhely újraváltásra.
Kiderült, mennyit költött Leslie Mandoki luxusellátására a magyar állam – Orbán Viktor keretét terhelték a kiadások
Annak ellenére, hogy Leslie Mandoki szeptember elején tett nyilatkozatából megtudhattuk, hogy nem tartja magát Orbán Viktor hívének, sőt, már az új miniszterelnöknek hálás hazánk külpolitikai fordulata miatt, egészen szép összeget költött az előző kormányzat a Németországban élő zenész vendéglátására az elmúlt két évben. A Külügyminisztérium adataiból kiderül, egészen pontosan mennyit.

Hild Imre váltja Bódis Lászlót a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatói posztján
A posztot ideiglenesen tölti be, a végleges vezetőt pályázat útján választják majd ki.

Már a szőcsényi erdőben jár a Marcaliban befogott róka
A polgármester bejegyzése szerint a rókák befogásához a lakosság segítségére is szükség van.

Indul a tervezés, megújul az Angyalföldi kocsiszín
Az elképzelés szerint új csarnok épül majd, és a vágányrendszer is megújul. Várhatóan 2028 elejére készülnek el a kiviteli tervek.

Azonnal be kellett zárni a sátoraljaújhelyi bobpályát
Valamit találtak az egyik szakaszon, jelenleg azt sem tudni, mikor nyit ki újra.

Pikáns?! Bizarr?! Vajon miért fénylik Salamon töke?
Tetszik-e az újvilági tökölődés? Nos, ez mindenkinek szívügye. Ám tény, mi is elég tökösek voltunk.

Büszke nagynéniként tűnt fel Zendaya, így támogatta rokonát a focipályán

Most tedd rendbe a papírokat! Óriási ellenőrzést indít a NAV, kiderült, kinél kopogtatnak
A revizorok és a végrehajtási szakemberek is útnak indulnak.

A cégeladás magyar guruja
Miért érdemes átmenni egy magyar KKV-ba? A Saját Tőke podcast soron következő adásában Orbán Krisztián és Nagy Tamás Szendrői Gáborral beszélgetnek a multis karrierről, a KKV-król és a cégeladásokról.

Ilyen egyszerűen nincs: Magyar Péter kommentben üzente meg Kubatov Gábornak, hogy meddig maradhat a Fradi élén – ez írta a miniszterelnök a négy évre megválasztott elnöknek
A miniszterelnök hozzászólásának a „Lex Kubatov” néven ismert törvényjavaslathoz lehet küze.

Orbán Ráhel apja házából átjelentkezett a svábhegyi Dreher-villába
Orbán Ráhel július 30-án módosította a cégjegyzékben szereplő hivatalos lakcímét. A HVG cikke szerint már nem Orbán Viktor Cinege úti ingatlanába, hanem a XII. kerületi Költő utcába van bejelentve. Orbán Ráhel abba az ingatlanba jelentkezett be, ahová férje, Tiborcz István 2025 februárjában jelentkezett át . A Tiborcz érdekeltségébe tartozó Montmartinus Ingatlanfejlesztő Kft. által tulajdonolt, Költő u. 27. alatti, úgynevezett Dreher-villába, amit az elmúlt években romos állapotból újítottak fel. Az épületet az 1800-as években a Steindl család építtette, nevét pedig Dréher Jenő sörgyárosról ka…

Bértárgyalások: nem közeledtek a munkavállalói és a munkáltatói álláspontok
A jövő évi bérekről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) egyeztetettek

Így tisztelegtek az egykori pedagógus emléke előtt a kis borsodi településen
A 2025-ben elhunyt tanár munkásságával és emberségével generációk életére volt hatással.

Érdemes előre vizet félretenni, akadozni fog a szolgáltatás ezen a Fejér megyei településen
Gerincvezeték-kiváltás miatt csökkenhet a víznyomás, zavarossá válhat a víz Kulcson október 28-án.

A nemi erőszakkal vádolt Russell Brand azt mondta, soha senkivel nem folytatott beleegyezés nélküli szexuális kapcsolatot
De azt hozzátette, hogy a múltban „nagyon promiszkuis” életmódot folytatott.

A 444 az RTL-től igazolt új munkatársat
Zalavári Noémi, az RTL Híradó nemrég távozó munkatársa csatlakozik a Magyar Jeti hírportáljához, a 444-hez.

Forgalomkorlátozások lesznek a budapesti temetők környékén
Készülhetünk a lezárásokra

A bábállam mint stresszmentes állammodell a fejlődés legfelső foka
Molnár Attila Károly teljesen komoly tudományos értekezése a Tisza Párt térnyerésének politológiai következményeiről.

