
Csak a Mi Hazánk hiteles az üzemanyagárak csökkentésének követelésében
Szajlai János szerint az adók csökkentésével akár 80–100 forinttal is mérséklődhetne az üzemanyagok ára.

Szajlai János szerint az adók csökkentésével akár 80–100 forinttal is mérséklődhetne az üzemanyagok ára.
Telkes András, az Információs Hivatal korábbi főigazgató-helyettese nyílt levelet írt Magyar Péter miniszterelnöknek, amiben nehezményezte az „óellenzékizést”, a kormányfő viselkedését, illetve hogy a miniszterek munkaidejük jelentős részét a parlamentben töltik, így szerinte nem jut idő a valódi kormányzati munkára.
Minden egy helyen.

A NAV húsz évre visszamenőleg vizsgálhatná politikusok és családtagjaik vagyonosodását. Csökkentik az állami cégek vezetőinek fizetését, 3,8 millió forint lesz a plafon, amit a miniszterelnök mostani jövedelméhez igazítanak. Több feljelentést is tettek a korábban Szijjártó Péter felügyelete alá tartozó Eximbank által nyújtott százmilliárdos hitelek miatt.

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. A miniszterelnök közölte, mennyi a fizetése, és azt is, hogy ennél többet egyetlen állami cég vezetője sem kereshet. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról is, 20 évre visszamenőleg.

Sulyok Tamás szombaton aláírta az alkotmánymódosítást, így hétfőn megszűnt az elnöki megbízatása. Polgár Judit azóta visszamondta a felkérést, de a kormánynak még mindig maradt néhány hete, hogy megtalálja a következő államfőt. Addig is tovább dolgozik a kormány, a legújabb intézkedésekről Magyar Péter miniszterelnök is beszél a kormányszóvivői tájékoztatón. Élő közvetítésünk.

Lemondott a legfőbb ügyész, mostmár szabad a pálya a miniszterelnök szerint.

A Publicus Intézet legfrissebb mérése szerint még a fideszesek közel harmada is támogatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal felállítását.
Mint ismert, Sulyok Tamás szombaton aláírta az Alaptörvény 2012 óta 17. módosítását, benne a kitétellel, hogy távoznia kell a Sándor-palotából. A köztársasági elnöki feladatokat ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el, egy ismert kutatók, művészek és sportolók által aláírt nyílt levél pedig megpendítette, hogy a világ valaha volt legjobb sakkozónője, Polgár Judit lehetne Magyarország új államfője. Magyar Péter annyira megörült ennek, hogy megszegte a saját ígéretét, vagyis hogy társadalmi vitát rendez a kérdésről, és azonnal jelezte, megkérdezi Polgár Juditot, mit szóln…
A szerdai kormányülés legfontosabb döntéseiről a csütörtök kora délutáni kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be. A legfontosabb téma várhatóan az áfacsökkentés lesz, de szóba kerülhet az államfőválasztás témája is, valódi köztársaságielnök-jelölt ugyanis még mindig nincs Sulyok Tamás eltávolítása óta. A 12 óra 30 perckor kezdődő sajtótájékoztatót cikkünkben követheti élőben!

A miniszterelnök is részt vesz a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
Nyugodt és kényelmes nyugdíjas éveknek néz elébe.

A szerdai kormányülést követően tart sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök. Az eseményről élőben tudósítunk.

Magyarországra is érkezett a szennyezett sajtból.

A fideszes országgyűlési képviselő azt kérte a Tisza Párttól, hogy vele kezdjék a leszámolást, minden felelősséget vállal.

A Fidesz országgyűlési képviselője hosszan sorolta, mi mindent kérdezhetne a sajtó a Tisza-kormánytól, miután arra nem tudott válaszolni, Orbán Viktor foci-vb-re vezető útja mennyibe kerülhetett.

Jól hangzott, és bele is illett volna a Fidesz Tisza-önkényről szóló narratívájába, kár, hogy nem igaz, mert a volt igazságügyi államtitkár nem tudta – vagy nem akarta – jól értelmezni egy jogszabály szövegét.

Tényi István fordult az ügyészséghez.

Hónapokon át tartott a rettegés.
Fizikusnak tanult, mert meg akarta érteni a világ törvényszerűségeit, végül azonban a gazdaságban és a szoftverfejlesztésben alkalmazta az egyetemi padsorokban szerzett gondolkodásmódot. Bojár Gábor, a Graphisoft és az AIT felsőoktatási vállalkozás alapítója ma a 100 leggazdagabb magyar egyike, aki a kilencvenes évek közepe óta formálja a hazai üzleti és oktatási kultúrát. Tőkésként is függetlenségre törekvő üzletemberként nyíltan beszél arról, miért életveszélyes a konkurencia hiánya, mik a legnagyobb bűnei a hazai politikai rendszereknek, és miként lehet az oktatást világszínvonalú magyar ex…
Orbán az elbukott választás után ki-, illetve bejelentette, hogy mindenért felelősséget vállal. Mondhatni, nemes cél. Hogy mi követte?

Orbán Viktor diktatúrát kiált, de Magyar György ügyvéd szerint a papírformának megfelelően zajlott a Fidesznél a kutatás és a lefoglalás az NKA-s nyomozás részeként. Úgy vélte, az odaítélt pénzek és a döntéshozatal útját vizsgálhatják. A nyomozó főügyészség szerint „a közreműködés hiánya” miatt is volt szükség adatmásolás helyett a szerverek lefoglalására. Erről Havasi Bertalan nem tud semmit, de követeli vissza a szervereiket.

Gyorsított eljárást ígért Narendra Modi indiai miniszterelnök az egyetemi felvételik és vizsgafeladatok kiszivárogtatása ügyében a Csótány Néppárt nevű mozgalom indította fővárosi tiltakozások közepette. A tüntetők továbbra is az oktatási miniszter lemondását követelik, Rahul Gandhi ellenzéki vezető pedig bocsánatkérést követel a miniszterelnöktől.

Persze, ettől ez még nem mentené fel őket a nemzetellenes bűnök alól – teszi hozzá. The post Vidéki Prókátor: Nem bánom, hogy a Fidesz liberális ellenállást hirdetve visszatér a normalitáshoz, de egy elnézéskérés azért jólesne first appeared on 24.hu .

A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) nagyon meglepte, hogy a több mint 2.500 tagot számláló, 130 éves múltú újságíró-szervezet kimaradt azok közül a szakmai szervezetek közül, amelyek részt vehetnek az új Médiatanács vezetőinek kiválasztási folyamatában. Kocsi Ilona MÚOSZ-elnök a Media1-nek azt mondta: olyan, „mintha az újságírók véleménye nem számítana”, és csak remélni tudja, hogy tévedés történt. A legnagyobb magyarországi újságíró-szövetség elnöke ezért meghívja Radnai Márkot a Sajtóházba. A Media1 cikkéből az is kiderül, hogy a Médiatanács jelölésében milyen más szervezetek veh…

A korábbi kiemelt sportrendezvények jelentős túlárazottsága miatt a jövőben alapjaiban változik meg a magyarországi világversenyek finanszírozása - jelentette be Kálnoki-Kis Attila sportállamtitkár a közösségi médiában. Kálnoki-Kis kijelentette, hogy a kormányzat ezentúl kizárólag olyan eseményeket támogat, amelyek ésszerű költségvetéssel, társadalmi megtérüléssel és saját bevétellel is rendelkeznek, így megszűnik a kizárólagos állami szerepvállalás.
Szijjártó régi barátja Andalúziában bekkelte ki a NER keményebb időszakát, miután milliárdosra kereste magát közpénzen. Ma már zsarnokságként emlékezik a rendszerre és visszatérne a magyar médiapiacra.

Augusztus elején ismét megrendezik a Gárdonyi Napokat Egerben.

Christopher Nolan filmje már látható a hazai mozikban

A volt nemzetbiztonsági főtiszt szerint az „ólellenzékizést” sem szabadna folytatnia.