Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Belföld kategória29776 cikk (993 oldal)
BlikkBelföld
BelföldBlikk

Megszólalt az Operettszínház vezetése: Csak a higgadt párbeszéd vezethet nyugodt alkotómunkához

A színház vezetése egységes és mindannyian elhatárolódnak az Orbán János Dénes és a KMTG között kötött, joggal megütközést keltő szerződésektől. Ezt a választ kapta a Budapesti Operettszínház sajtóosztályától a Blikk, amelyben azt is hangsúlyozták, hogy a Kiss-B. Atillának címzett kérdéseinkre a főigazgató tudtával és egyetértésével, vele egyeztetve válaszolnak.

BlikkBelföld
BelföldBlikk

Fordulat jöhet az elnöki ügyben? Alkotmánybírósághoz fordult az ellenzék Sulyok Tamás leváltása miatt

Az Alkotmánybírósághoz került az a beadvány, amelyben 50 ellenzéki országgyűlési képviselő kéri az Alaptörvény 17. módosításának felülvizsgálatát. Az indítvány a módosításnak azt a rendelkezését támadja, amely a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatásának megszűnéséről rendelkezik. A képviselők szerint az érintett szabály elfogadása nem felelt meg az Alaptörvényben előírt eljárási követelményeknek, ezért annak megsemmisítését kérik. Emellett azt is indítványozzák, hogy az Alkotmánybíróság az érdemi döntés előtt kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál.

Magyar Péter szembefordult Brüsszellel: új adó fenyegeti az autósokat és a rezsicsökkentést, kirobbant a lázadás
BelföldEconomx

Magyar Péter szembefordult Brüsszellel: új adó fenyegeti az autósokat és a rezsicsökkentést, kirobbant a lázadás

Tíz uniós tagállam, köztük Magyarország, Olaszország és Lengyelország követeli az épületek fűtésére és a közúti közlekedésre kiterjedő új európai kibocsátáskereskedelmi rendszer felülvizsgálatát. Az ETS2-t ugyan formálisan nem a háztartásoknak, hanem az üzemanyag- és energiaszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a költség azonban várhatóan beépülne a benzin, a gázolaj és a földgáz árába. Magyar Péter kormánya ezzel alig néhány hónappal a hivatalba lépése után rezsiharcba került Brüsszellel.

Mi vár a magyarokra a benzinkutakon? - Így látja most a Tisza-kormány Magyar Péter szerint
BelföldPortfolio

Mi vár a magyarokra a benzinkutakon? - Így látja most a Tisza-kormány Magyar Péter szerint

Feszült a helyzet idehaza is az üzemanyagok piacán, a nemzetközi folyamatok a kedvezőtlen irányba mozdultak el, a forint gyengülése sem segít, így a nagykereskedelmi árak emelkednek Magyarországon is, a kiskereskedelmi árak a kutakon viszont nem olyan mértékben. A Tisza-kormány is kiemelten közelről követi a piaci fejleményeket, és az aktuális kormányzati álláspontot Magyar Péter miniszterelnök mutatta be grafikonokkal a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón . Azt is jelezte, hogy a kormány kész beavatkozni, konkrétan említette a jövedéki adót, de felhívta arra is a figyelmet, hogy ha a korá…

AlfahírBelföld
BelföldAlfahír

A magyar kisboltok fizetik meg a halogatás árát: meddig marad még az árrésstop?

Amikor a Fidesz-kormány 2025 márciusában bevezette az árrésstopot, az intézkedést átmeneti tűzoltásként tálalták. Eltelt több mint egy év, a Pénzügyminisztérium június végi bejelentése szerint pedig a kivezetés egyelőre nincs is napirenden. A választások előtt a Tisza még határozottan piactorzító lépésről beszélt, és kiszámítható kivezetést ígért. Kormányra kerülve azonban gyorsan átvették a korábbi kabinet reflexeit – a számlát pedig a magyar kis- és középvállalkozások, a hazai termelők és a vidéki kisboltok fizetik meg.