
Amikor támadnak a hangyák, akkor jöhet ez a környezetbarát csodaszer
Kovaföld a leghatékonyabb természetes fegyver a lakásban felbukkanó hangyák ellen.

Kovaföld a leghatékonyabb természetes fegyver a lakásban felbukkanó hangyák ellen.

Egy győri gyárban született meg az ötlet, ma már több mint 70 ezer gyereknek szerzett örömet.
Sok autósnak ismerős, amikor menet közben vagy indítás után felvillan a motorhibajelző, közismert nevén a „check engine” lámpa. Sokan ilyenkor azonnal a legrosszabbra gondolnak, pedig nem minden esetben súlyos meghibásodás áll a háttérben. Az viszont biztos, hogy a hibakód egyszerű törlése nem jelent valódi javítást. Ha a kiváltó ok továbbra is fennáll, a figyelmeztetés rövid időn belül ismét megjelenik.

Exkluzív interjút készítettünk a világhírű tenorral, aki ezen a héten négy magyarországi városban is színpadra lép.

A törvényességre fölesküdött miniszter nemes egyszerűséggel megszegte a jogszabályt.

Nincs itt semmi látnivaló. Legfeljebb annyi, hogy a kormányfő azt hiszi, más a helyzet. Már ha egyáltalán hisz valamit.

Az év legsűrűbb csillagászati napján, augusztus 12-én éjjel tetőzik majd a Perseidák hullócsillagraj, de ugyanezen a napon részleges napfogyatkozást is meg lehet majd figyelni.

Kapcsoljuk ki 5-kor? Éjszaka és hajnalban hűtsük a lakást? Sok klímahasználati tipp kering most, de a szakemberek szerint alapjáraton most azzal tehetjük a legtöbbet, ha a legkevesebbet tesszük.

Bár ezt ő nem tudta, mert a melltartó, mint olyan, akkor még nem létezett. Az író a találmányát elsősorban nadrágokba és mellényekbe szánta, végül ez lett belőle.
Több mint hatvanezren látogattak ki egy ember kedvéért szombaton délután az Óbudai-szigetre. DJ Oti, azaz Sebestyén Balázs alteregója minden eddiginél nagyobb show-val tért vissza, a Nagyrét pedig egyetlen hatalmas retró bulivá változott. A számok azt mutatják, hogy a rendezvény milliárdos üzlet lehetett.

ihany Község Önkormányzata augusztus 12-én lakossági fórumon ismerteti a település készülő településfejlesztési tervének és helyi építési szabályzatának munkaközi anyagát, amely a Kenderföldek sorsa mellett több jelentős infrastrukturális fejlesztést is tartalmaz.

A település központjában két személyautóval eltorlaszolták a mentősök útját
Rendszeresen találkozhatunk olyan akkumulátorkímélő tanácsokkal, amelyeket jóhiszeműen osztanak meg a felhasználók. A gond csak az, hogy e tanácsok egy jelentős része nem a mai, lítiumion-technológián, hanem a kilencvenes évek elavult akkumulátorain alapul. A szakértők szerint a helytelen szokások nemhogy nem védik a telefont, de kifejezetten csökkenthetik a telep élettartamát.

A nool.hu korábbi cikkei nyomán több olvasó is megosztotta saját, évtizedekkel ezelőtti különös égi élményét a kazári származású UFO-kutatóval, Miskolci Lászlóval.

Hassanal Bolkiah szerint a fia felesége a viselkedésével ártott az uralkodóház tekintélyének

A Mazara del Vallo közelében fekvő lelőhelyen több száz amfora és horgonymaradvány került elő a tengerfenékről

A jubileumi évad egyik legfontosabb eseménye Can Themba világhírű művének, Az Öltöny című alkotásnak The post A bosszú, ami helyet kap egy házasságban – Az Öltöny a Városmajor színpadán first appeared on 24.hu .

A szervezők visszautasítják a közösségi médiában terjedő súlyos állításokat. Közben egyre világosabb: Facebook-posztok és videók önmagukban nem bizonyítják, hogy bárkinek kábítószert...

Szoboszlai kezdőként játszott 76 percet, Kerkez 2-2-nél szállt be. The post „Nem tudtuk a teljes mérkőzésen át fenntartani a kívánt szintet” – megint kétgólos vezetésről kapott ki a Liverpool first appeared on 24.hu .

Egy fiatal arról posztolt, hogy a testvérét bedrogozhatták a buli, egy nő is gyanús rosszullétről számolt be.

Az Andok lábánál fekvő, 32 ezer hektáros birtokot úgy alakítják ki, hogy egy globális összeomlás után is működőképes maradhasson
A minisztérium saját halottjának tekinti a főosztályvezetőt, akit kerékpározás közben elütött egy autós.

David és Victoria Beckham legidősebb fiának és feleségének rossz emlékei vannak a 2022-es ceremóniáról

A világháborús roncsoktól az úgynevezett éhínségköveken át egy mamut csontvázáig sok minden előkerült az elmúlt hetekben

Bódog sem a pályán, sem a kamerák előtt nem fogta vissza magát. The post „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után first appeared on 24.hu .

A tűző napon nemcsak a strandolók, hanem a mobiltelefonok is percek alatt felforrósodhatnak. A szakértők szerint a kánikulában különösen veszélyes lehet a készülék intenzív használata, sőt még a telefon tokja vagy a vezeték nélküli töltés is gondot okozhat. Mutatjuk, mire kell figyelni.

Arról számolt be néhány résztvevő, hogy tudatmódosító szert csempészhettek az italaikba.

Megoldódott a rejtély. The post Videó: A Dunát átúszva juthatott el a Kossuth térig a belvárosba tévedt vaddisznó first appeared on 24.hu .

Az NBA történetének egyik legjobb edzője 86 éves volt.

Az érintett útszakaszt a mentés és helyszínelés idejére teljes szélességben lezárták.