
Kipenderítette a Miniszterelnökség a Lounge Event Kft.-t: álláspontjuk szerint szerződést szegtek – darabokra tépték a keretmegállapodást
Az állam sorra felülvizsgálja a Lounge-csoporthoz kapcsolódó megállapodásokat.

Az állam sorra felülvizsgálja a Lounge-csoporthoz kapcsolódó megállapodásokat.
Caramel és a felesége, Szilágyi Szilvi kislányánál évekkel ezelőtt akut limfoid leukémiát diagnosztizáltak. A hosszas és nehéz kezelések után a kislány sikeresen meggyógyult, és ma már teljesen egészséges. Caramel és a neje akkoriban gyakorlatilag bent éltek a kórházban a kislányuk mellett, teljesen a háttérbe szorítva a karrierjüket és a mindennapi életüket. Az előadó megható vallomást tett a kórházban töltött időszakról.
102 éves korában elhunyt dr. Kerekes Béla gépészmérnök, a magyar nátriumlámpa-gyártás megteremtője, a Tungsram örökös tagja, az MTA nagydoktora, aki jelentős mértékben hozzájárult a magyar fényforrás fejlesztéséhez. A hírt a lánya, dr. Kerekes Zsuzsanna közölte az Index szerkesztőségével.

Tűz keletkezett a Dollár-tanyán.
Az ellenzéki vezető úgy véli, hogy a megjelölés inkább becsületjelvény, mintsem bélyeg az Euronews számára.

Nem mindennapi történetet közölt a derecskei cég.

Örömre hidegzuhany a hirtelen nőtt óriástól.

Elragadtatunk, vagy sem?

A rákosrendezői terület bontása se lesz gyorsabb, mint a névadó kőbányai gettóé. Perek, politikai viták, forráshiány: minden együtt áll a lassú pusztuláshoz.

És ezt elmondják.

A 19 éves pilóta a szezon kezdete óta uralja a mezőnyt, a versenyek feléhez közeledve 50 ponttal vezeti a világbajnokság pontversenyét. Úgy tűnik, ha csak az autójának nincs valamilyen technikai problémája, vetélytársai nem találnak rajta fogást. Sokan úgy gondolják, ő lehet a Forma–1 következő Lewis Hamiltonja.
Rózsa György úgy érzi, sokáig nem állt ki magáért, pedig volt olyan, hogy nem kerülhetett képernyőre. A műsorvezető elmondása szerint egy ideig – több kollégájához hasonlóan –nem dolgozhatott, amit ma már nem tűrne csendben. Beismerte: 16 éven át gyáva volt.

A folyó rendkívül alacsony vízállása miatt tűnt fel az építmény, amit az ókor egyik leghosszabb hídjának tartanak.

A Bayer Construct cége nem akarja visszaadni a már kifizetett vételárat.

A HM HIM szakemberei a műtárgyakat megtisztítják, konzerválják és azokat, amelyek alkalmasak rá, restaurálják.

Megújul a Kör tér Győrszentivánon, ilyen lesz a tervek szerint.
Ki ne találkozott volna már a mosogatóban tornyosuló piszkos edények látványával? Sokan azonnal a lustaság és a fegyelmezetlenség szimbólumaként tekintenek rájuk, de vajon tényleg erről van szó? A pszichológusok legújabb kutatásai szerint a helyzet ennél sokkal árnyaltabb, és a mosogatás elhalasztása mögött egészen más okok is meghúzódhatnak. Készüljön fel, mert amit most megtud, az alapjaiban változtathatja meg a rendetlenségről alkotott véleményét!

Durva baleset történt pénteken délután a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szany külterületén.

Egy különleges kezdeményezésben a gyerekek játékosan tanulhatják meg a piacozás élményét.

Fekete lyukat ütött a Hold felszínén a SpaceX rakétája.

Másodszor válogatta össze Dr. Csendrői Szabi fanyar, mókásan szomorú életbölcsességeit Szendrői Csaba, az Elefánt együttes frontembere. Kovalik Balázs megrendezte a gyenge király és a népakarat nyomán a helyére került igazi gyökér tanmeséjét. A magyar geometrikus absztrakció története a Lantos Ferenc és Fajó János munkásságát bemutató tárlaton. Ez a HVG kulturális ajánlója.

Hová tűnt Venezuela?

Orbit egyebek közt Madonna Ray of Light című albumának létrehozásában is közreműködött.

Ilyen lett a Momo.

Az előadóművész rajong a kisfiúért.

A paksi atomerőmű aktuális visszaterhelési értéke 1770 megawatt

A korábbi időszakból fennmaradt állami szerződéseket pedig felülvizsgálja a kormány. The post Felmondta a Lounge Eventtel kötött keretszerződését a Miniszterelnökség first appeared on 24.hu .
Tolvai Reni friss fürdőruhás fotóival jelezte a közösségi oldalán, hogy mennyire szereti Görögországot. Az énekesnő Krétán járt, onnan mutatott magáról több felvételt.

Madonnával több lemez elkészítésében is együttműködött.

Az ingatlanhirdetési szakportál szerint kettévált az albérletpiac: az egész országban visszafogottabb a szezonkezdet, ám több nagy egyetemvárosban a tavalyinál, sőt bizonyos helyeken a 2024-esnél is erősebb keresletnövekedés látható.