
Rettentő baleset történt az M1-esen
Egymásba hajtott három jármű az M1-es autópálya 24-25-ös kilométere között, a terelésben – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

Egymásba hajtott három jármű az M1-es autópálya 24-25-ös kilométere között, a terelésben – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

A TV2 Híradó tatabányai rádióssal indítja majd a napokat, míg egy évtized után az Aktív is visszakerül a képernyőkre.

Csak akkor vesszük komolyan, amikor már a bőrünkön érezzük.

Az ikonikus helyszín azóta már szinte teljesen átalakult.

Robbanótesteket találtak a Batthyány térnéll, ágyúgolyót az Erzsébet hídnál

Az állami áramszolgáltató, az Unión Eléctrica nem tájékoztatott az az összeomlás okáról és a helyreállítás várható időpontjáról sem.

A régi típusú okmányokkal még év végéig igazolhatják magukat az érintettek.

A nemzeti erők különböző csoportjainak, pártjainak meg kell keresniük a közös mezőt, mert jelenleg úgy tűnik, hogy a közeljövőben szükségük lehet egymásra.

A rabati vezetés visszautasítja azokat a feltételezéseket, amelyek szerint tudatosan előidézte vagy eltűrte volna a tömeges határátlépést.
A perui őslakosok ősi rajzait nézték volna meg a magasból.

Miután az utolsó blokk is leállt és a villamosenergia-termelés megszűnik, az erőmű biztonsági rendszerei tovább működnek.

A blokkok leállítása és újraindítása az atomerőmű gárdájának rutinfeladat.

Bódog Tamásnak lenne rá egy szava, mit csinált a Nyíregyháza a második félidőben.


Az atomerőmű kommunikációs igazgatója szerint a blokkok leállítása, majd későbbi újraindítása rutinfeladat, a folyamattal járó kockázat jelentéktelen.

A kormány részéről az az érett és célravezető magatartás, ha nem az előző kormányokra próbálják hárítani a felelősséget, hanem a politikai együttműködést lehetővé téve közös erővel igyekeznek minél gyorsabban megoldani a kritikus szituációt.

Sűrű hetet zárt a Feol, több olyan hír is született, amely kiemelkedő érdeklődést váltott ki az olvasók körében.

A megszokottól eltérő helyszínen rendezik meg a programot, mivel a falunappal együtt várja a látogatókat

Levelet kaptak az uniós állampolgárok arról, hogy tévedésből állapíthatták meg státuszukat.

Hegyeshalomnál hármas karambol történt

Mondjuk a friss helyzetjelentést az M1-es autópályáról és hogy merre lehet kerülni a balesetet.

Burzsoák hullahegyein, lerombolt palotáin feldúlt birtokain keresztül vezet az út – adta ki a jelszót Szamuely Tibor.

Ismét összeomlott Kuba országos villamosenergia-hálózata, ezért vasárnap késő este csaknem az egész sziget áram nélkül maradt - közölte a kubai állami áramszolgáltató, az Unión Eléctrica.
Három autó ütközött össze az átterelt sávon, emiatt Hegyeshalom felé megállt a forgalom.

A következmény nemcsak bosszantó dugulás lehet, hanem akár csőtörés és szivattyúmeghibásodás is.
Miközben a Paksi Atomerőmű 44 év után először teljesen leáll, a létesítmény energiatakarékossági okokból egy hétre biztosan bezárja a látogatóközpontját is. Az erőmű leállása akár egy hónapig is eltarthat, így a vendégek újbóli fogadása is bizonytalan.

Több településen ásványvízért rohamozták meg az üzleteket.

Ma lejárnak a 2000. január 1. előtt kiállított, könyvformátumú személyazonosító igazolványok az uniós szabályozással összhangban.

Idén is visszatértek, tojásokat raktak.

Összehoztak ketten egy gólpasszt, viszont a védő hibázott az első Leeds-gólnál.