Bizonyára a demokraták legvadább álmait is túlszárnyalta, mekkorát taroltak a keddi félidős választáson.

Az országos szavazatarányban öt évtizede, a Richard Nixon bukását hozó Watergate-botrány óta nem látott előnyre tettek szert, miközben a képviselőházban olyan széles, 258-177 arányú többséget jeleznek nekik előre, amire utoljára a '90-es években akadt példa.

Sokan azt hitték, a végletesen megosztott amerikai politikában már nincsenek ilyen földcsuszamlások.

A demokraták bravúros módon mégis elhódítottak hét szenátusi mandátumot a republikánusoktól, csupa olyan államban, amelyek mindeddig konzervatív fellegvárak voltak.

Az sem kizárt, hogy a még nem eldőlt Alaszkával és Mississippivel együtt végül kilenc fordítás legyen belőle.

Ez azt jelentené, hogy az eddigi 47-53 helyett 56 demokrata és mindössze 44 republikánus szenátor ülhet a Kongresszus felsőházában 2027 elejétől, ami hosszú évekig rányomhatja a bélyegét az Egyesült Államok politikai térképére.

Emberemlékezet óta példátlan politikai földrengés ez, egyben annak az egyöntetű elutasítása, amit Donald Trump a második ciklusában eddig művelt.

De mire használhatják a demokraták ezt a történelmi felhatalmazást?

Konstruktív együttműködésre vagy állandó csetepatékra a demokrata Kongresszus és a republikánus Fehér Ház között?

Készülhetünk a harmadik impeachment Trump ellen?