
Tragikus balesetek irányítják rá a figyelmet, több figyelem és szakember is kellene
Három haláleset és egyre több súlyos baleset: ismét a munkavédelem került a figyelem középpontjába.

Három haláleset és egyre több súlyos baleset: ismét a munkavédelem került a figyelem középpontjába.

A szombattól érvényes áremelkedés mellett a taxisok is kapnak egy díjat a nyakukba.

Az élő környezetért felelős miniszter azt is bemutatta, miben lesz más a mostani hőhullám, mint az előző. The post Gajdos László: ez a hőhullám tartósabb lesz, mint az előző first appeared on 24.hu .

A BUX egyelőre nyúlfarknyi emelkedéssel nyitott pénteken.
Liener Márta az 1980-as évek egyik legnépszerűbb magyar modellje, énekesnője és televíziós műsorvezetője volt, akit az ország leginkább a Sugár Üzletközpont ikonikus reklámarcaként ismert meg. Bár sikeres volt, a reflektorfényben töltött mesebeli időszak viszonylag rövid ideig tartott. Tudatosan döntött úgy, hogy szakít a showbiznisz világával. Elárulta, hogyan él azóta, hogy visszavonult.

Feladataival és működésével kapcsolatban azonban nagyobb az egyetértés.
Gallusz Niki szíve foglalt: az 51 éves színésznő egy párt alkot a nála 23 évvel fiatalabb, 28 éves hip-hopos előadóval, Pazicski Tiborral, művésznevén Tonyval. A kapcsolatuk annyira komoly, hogy a rapper a közösségi médiában már a feleségeként hivatkozik a színésznőre. Most kiderült, mikor is jöttek össze valójában.
Súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön a 48-as főúton, Debrecen és Vámospércs között, ahol két személyautó ütközött össze.

Törölték a Magyar Jelen főszerkesztőjének újságírói oldalát a Facebookról, csak azért, mert leírta Toroczkai László nevét. Ez volt a legújabb Jelen Podcast témája.

Augusztus 29-én egész délután koncertekkel, kvízekkel, könyves programokkal és gyerekprogramokkal várunk a Dürer Kertben.
Sikerült azelőtt megállítania a rendőröknek, hogy balesetet okozott volna.

Érdekes keresztes hadjáratot hirdetett.

A számos rekordot tartó Nirmal Purdzsát kilenc társával együtt sodort el a lavina. The post Egy lavina tíz hegymászót, köztük a nepáli sztárt is elsodorta Pakisztánban first appeared on 24.hu .

A mentőket is riasztották a helyszínre.
Továbbra is csökkenőben a születésszám.

Három évre, egy botrányos rektorválasztásra, egyetemi ellenállásra és végül kormányváltásra volt szükség, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végre azt válasszon rektorává, akit az intézmény szeretne.

Aszódi Attila szerint még hetekig kritikus maradhat a magyar villamosenergia-rendszer helyzete, így nem kizárt, hogy gördülő áramszünetekre lesz szükség. The post „Senki nem próbálta még élesben” – Paks 2 korábbi kormánybiztosa az atomerőmű teljes leállásáról first appeared on 24.hu .

A második negyedévben nőtt a lakásépítések száma, viszont kevesebb új építési engedélyt adtak ki Magyarroszágon. Előbbi megerősíti az előző negyedévben megindult erősödő tendenciát, utóbbi viszont váratlan fordulat az eddig emelkedő trendben.

A halálozások számának csökkenése ugyan lassította a népességfogyást, a KSH friss adatai szerint az első fél évben több mint 28 ezer fővel csökkent az ország népessége, miközben a termékenységi mutató továbbra is történelmi mélypont közelében stagnál.

Magyarországon is egyre több az úgynevezett trópusi éjszaka, ami megnehezíti, hogy a szervezet regenerálódjon.

Marsi hosszú ideig vezette a TV2 propagandaműsorát. Nem zárja ki, hogy egykori férje, Palik László oldalán térne vissza a médiába.

Hevederben ülve várta a Szár hegyi völgy felett, hogy odaérjen a segítség.

A legjobb lesz a vízparton, de ott is az árnyékban.

A nyári szünetben ismét különleges programmal várják a fiatalokat a Székesfehérvári Mentőállomáson.

A legutóbbi ruzsai vásár egyik legemlékezetesebb alakja a pusztamérgesi Papp Attila volt.

A tűzifa áfáját 5%-ra csökkenti a kormány, az intézekedés hatását találgatják a kereskedők.

Augusztusban érvényüket vesztik az évtizedes, papír alapú igazolványok, így az érintetteknek ideje lépniük.

A Paksi Erőmű 2000 helyett 960 megawatton termel.
Az európai hatóságok az elmúlt években soha nem látott összegeket fordítottak a kokaincsempészet visszaszorítására. Bár komoly eredményeket értek el, a kontinensre ma mégis több kokain áramlik, mint valaha: a szer ára csökken, tisztasága nő, a fogyasztás pedig egyre szélesebb társadalmi rétegeket érint.