
Mutatjuk, hol adhatunk vért jövő héten Győr-Moson-Sopronban
Az Országos Vérellátó Szolgálat, és a Magyar Vöröskereszt szervezésében több helyszínen rendeznek véradást a következő héten, amelyre várják a segítő szándékú önkénteseket.

Az Országos Vérellátó Szolgálat, és a Magyar Vöröskereszt szervezésében több helyszínen rendeznek véradást a következő héten, amelyre várják a segítő szándékú önkénteseket.

Megsajnáltuk a Fideszt egy kicsit, négy százalék erejéig, mert olyan kis nyomorultak, és mert a krimi katartikus vége várat magára. De ha a bűnösségük tudata, a tavaszi düh elenyészik, az a kormánypárt legfontosabb mandátumát teszi semmissé.

Nagyot nőtt az árbevétel és az EBITDA is.

Két szakértőt is megnevezett Toroczkai László, akikre szakértőként számít majd a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkájában.

Ha július, akkor hosszú évtizedek óta stabil pont a magyar fesztiváltérképen a Művészetek Völgye.

Olaszországban fogták el a börtönbüntetés elől elszökött zalai férfit, akit azért ítéltek el, mert magát Jézus inkarnációjaként beállítva milliókat csalt ki követőitől.

Nézze meg a megye legújabb, áron alul megszerezhető licites házait a Balatontól a déli határig!

A szabadtéri rendezvényeken a hulladékkezelés is problémát okozott.

Megérkezett az újabb hőhullám, ami nagy kihívás lehet azoknak, akik éppen nincsenek szabadságon. Munkahelyi hőkörkép. The post Megérkezett az újabb hőhullám, számos munkahely még sincs felkészülve a 40 fokos kánikulára first appeared on 24.hu .
Valóságos puskaporos hordóvá változott az Exek csatája legutóbbi adása, ahol az Éjjel-nappal Budapest egykori macsója, Varga Miklós Joe és a felesége, Hrovatin Csenge között elszabadultak az indulatok. A se veled, se nélküled kapcsolatáról híres páros tagjai között egy ügyességi feladat során alakult ki óriási vita, ami félelmetes üvöltözésbe torkollott. Joe addig kiabált a feleségével, amíg Csenge el nem sírta magát, a többi versenyző pedig szó szerint lefagyott a jelenet láttán.

A tűz elért egy fenyőerdőt is, a fák koronája égett több tízméteres lángokkal.

Július 31-én nyit könyvesboltot a Libri a keszthelyi Stop Shopban.

Hiába menekült a férfi, a Nagy Testvér lebuktatta.
Fél évvel a megnyitása után már le is fejezték azt a jeruzsálemi akadémiát, aminek létrehozására Orbánék több mint egymilliárd forint közpénzt szántak a választások előtt.
Papp Gabi, a Next Top Model Hungary első évadának szereplője a műsor után nemcsak fehérneműmodellként dolgozott, hanem az erotikus tartalmak világába is bekerült, ám most bevallotta, mára megbánta, hogy OnlyFans-karrierbe kezdett. Ugyan a pikáns felvételek gyártása anyagilag jövedelmező volt, a sztáranyuka úgy érzi, a digitális lábnyomát már soha többé nem tudja eltüntetni az életéből. Gabi elárulta, a modellkedéssel is végleg felhagy, és egy komoly filmes szereppel próbálja új mederbe terelni az életét.

A Debreceni VSC 2023-ban az Alashkert ellen játszott kupapárharcot.
A volt képviselő jelezte, hogy megszüntették a nyomozást Simonka György egyik ügyében.


A hétvégi részleges forgalomkorlátozás feloldását a rugalmasabb forgalomszervezés, ezáltal a gépjárművezetők megfelelő pihenőhelyre való eljutása, a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, valamint a termékek mielőbbi célba juttatása indokolja.

A spliti városi tanács tegnap éjszakai alkoholértékesítési tilalmat vezetett be az üzletekben és egyéb kiskereskedelmi egységekben. A szeptember közepéig tartó intézkedés célja a közrend fenntartása és a nyári csúcsszezonban tapasztalható zavaró lakossági problémák visszaszorítása - írta meg a Croatia Week .

Homéroszi tesztüzem az M1 képernyőjén.

Székesfehérvár történelmi hangulatba öltözik egy különleges szabadtéri előadással.

Sok üzemben még ma is gépekre vagy ideiglenes eszközökre másznak fel a dolgozók, ha másképp nem férnek hozzá a munkaterülethez. Az ilyen helyzetek súlyos baleseti kockázatot jelentenek, miközben a biztonságos munkavégzés egyre gyakrabban igényel az adott géphez és munkafolyamathoz tervezett hozzáférési rendszereket. Az alumíniumlétrákat, állványokat és ipari platformokat egyedi igényekre mérnöki megoldással gyártó Zarges erre a piaci igényre építve fejleszti kecskeméti működését, ahol a termelés korszerűsítése után a korábban kiszervezett készáru-logisztikát is visszavette saját szervezetébe. …

A rosszabb takarmányhasznosítás miatt a ketrecmentes rendszerek klímalábnyoma magasabb.

A farádi utak mellett két sebességmérő készüléket helyeztek el a napokban. A főút forgalmát is nézi.

Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye – élőben az Indexen!

Az első fél évi autóeladásokat vették figyelembe
Jelentős személyi változás lesz az ATV Híradójánál ősszel. A csatorna megerősítette, hogy szeptembertől Varga Edit veszi át a kiemelt esti híradó műsorvezetését, miközben Vogyerák Anikó távozik a szerkesztőségből.

Több esetben is szükség volt a hatóságok beavatkozására szerdán. A szabadtéri tűzesetek mellett háztűz és baleset is adott munkát a tűzoltóknak.

Ő érkezik, más távozik. The post Varga Edit lesz az ATV híradójának új műsorvezetője first appeared on 24.hu .