
Így épült meg az M7-es látványos új hídja – videón a különleges munkálatok
Lengyelországban gyártott acélelemekből készült, miközben a hatvanéves régi műtárgyat elbontották.

Lengyelországban gyártott acélelemekből készült, miközben a hatvanéves régi műtárgyat elbontották.

Aggasztóan alacsony a Duna vízállása.

A BUX felülteljesítő volt szerdán.

Dehogyis igaz, hogy a zene csak evolúciós melléktermék.

Az éttermezés sokak számára egyre ritkább program

De amíg nem lépünk bele, nincs baj.
Kiszel Tünde ismét felhívta magára a figyelmet, ám ezúttal nemcsak a balatoni kiruccanásával, hanem merész stílusváltásával is. A médiaszemélyiség rövidebb frizurát választott, amely új karaktert kölcsönöz megjelenésének, és követői szerint fiatalosabbá teszi. A változásról készült képeket Zamárdiból osztotta meg, ahol a nyár közepét tölti.

Nem tehetnek mást a szakemberek, mint leállítják a paksi atomerőmű egyik blokkját. Annyira alacsony a Duna vízállása, hogy a létesítmény biztonságos működésének fenntartása és a környezetvédelmi előírások betartása miatt ezt meg kell tenniük.

A mosonmagyaróvári Albert Kázmér utcába helyi, lébényi és csornai tűzoltók vonultak: teljesen kiégett egy ismert család otthona.

Ekkor tárgyalnák a közneveléssel kapcsolatos egyes törvények módosítását is.

„Nem azért írjuk alá, mert válni akarunk”.

Feltehetően egy mamutbordát talált egy helyi lakos Bulgáriában. The post Mamutmaradványok kerültek elő a Dunából az alacsony vízszint miatt first appeared on 24.hu .

Idén elmaradt a szokásos albérletpiaci roham.

Előfordul, hogy a tűzoltók 24 órából 20-at az tüzek oltásával töltenek el.

Olyanok például nem lehetnek a hivatal vezetői, akik a megválasztásuk előtti hat évben voltak képviselők vagy párt alkalmazásában álltak.

Mindvégig rossz csatornát hallgattunk?

Egész nap nagyszerű teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert szerdán a magyar női kardcsapat a hongkongi vívó-világbajnokságon.

Az érintett cég a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve, a vásárlók egészségének védelmét szem előtt tartva, saját hatáskörben megtette a szükséges intézkedéseket. Megszüntették a termékek értékesítését, valamint gondoskodtak a kifogásolt tételek fogyasztóktól történő visszahívásáról.
„A Campus Fesztiválon megéltem a rémálmaimat” – kezdte az Instagramon az új videóját a Házasság első látásra korábbi szereplője, Kabai András. A DJ-ként fellépő realitysztár fontos munkaeszközét veszítette el, de végül sikerült megoldania a helyzetet.

A mentők és rendőrök mellett a Katasztrófavédelem is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. Tudósítónk egy letakart testről is beszámolt.

Megjelenésük nem új jelenség, bár nem minden évben fordulnak elő ugyanolyan számban