
"Nekünk a GPS azt mondta egyből, meg se próbáljuk" – székesfehérvári páros is indult a Holy Cube Rallyn (galéria)
Roadbook Biblia, pontgyűjtés, építészeti látványosságok és kreatív feladatok egész úton.

Roadbook Biblia, pontgyűjtés, építészeti látványosságok és kreatív feladatok egész úton.
Javában zajlik a TV2 Házasság első látásra című műsora, amelyben nemcsak a házaspárok, hanem a szakértők is a figyelem középpontjába kerülnek. A műsor kapcsán időről időre kritizálják is őket, sokan ugyanis úgy vélik, hogy a szakértők nem minden esetben találták el a párok összeállítását, a félresikerült házasságok miatt érzett indulatok pedig gyakran rajtuk csapódnak le.

Új fotós kedvenc születhet a városban: az ácsi szelfipont még sötétedés után is ragyoghat.
Palvin Barbara október 8-án töltötte be a 33. életévét, az idei születésnapja pedig különösen emlékezetes lehetett a modell számára: ez volt az első, amelyet már édesanyaként ünnepelt. Az alkalomból kislányával, Sylvie-vel közös fotókat is megosztott az Instagram-oldalán.

Lesodródott az úttestről, majd tetejével az árokba borult egy gépkocsi Győrben péntek este.

Szent a béke a csapattársak között. The post Norris a csapattársa kiejtéséről: Meg kellett próbálnom! first appeared on 24.hu .

Az országhatár felé vezető oldalra győri, börcsi és abdai tűzoltók vonultak.

Kúttisztítás közben rekedt egy ember egy körülbelül 15 méter mély kútban Böhönyén, a Hunyadi utcában.

Egy elektromos meghajtású és egy hagyományos jármű rohant egymásba.
Az új rendelet 30 napra mentesíti a szövetségi adók alól a benzin importját és értékesítését, a meghosszabbítás lehetőségével.

Már idén is több mint 175 milliót költenek rá.


A két járműben heten ültek, az egyik kocsiból feszítővágóval szabadítottak ki egy utast a kalocsai tűzoltók. A baleset a vonatok közlekedését is érinti. The post Többen megsérültek egy balesetben Hajós és Miske között first appeared on 24.hu .

Jövő héten indul.

Felborult egy személyautó szombaton a 6511-es úton, Tab és Nagybábony között.

Mutatjuk a részleteket!

Az elkövetőknek belső információik lehettek.

Az Agria Aut Art évről évre bemutatkozási lehetőséget ad egri művészeknek.

A stúdiók az arcát akarták. Ő esténként műszaki problémákon gondolkodott. Hedy Lamarr története azért különleges, mert Hollywood egyik legnagyobb dívája közben...
Fegyverrel a kezében hadonászott egy férfi az óvoda előtt csütörtökön a Borsod megyei Mérán. A helyiek a közeli boltba menekültek a gyerekekkel.Egy férfi zavarodottan hadonászott egy fegyverrel csütörtökön, a Borsod-Abaúj-Zem...

Nincs sok idejük a pihenésre a Flex-HD SE versenyzőinek..

Mikor megy el az áram? Itt vannak a Fejér megyei időpontok.
Tavaly júniusban a háza előtt szenvedett életveszélyes sérülést a volt külügyminiszter. Nem érti, hogyan engedhették ki a támadóját.

Jövő héten elindul a várólista-csökkentési program és az egységes betegelégedettségi visszajelző rendszer bevezetése – közölte újra Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, aki részleteket is elárult arról, mit jelet ez a gyakorlatban.

Az 5-ös típusú cukorbetegségről már 1955-ben is beszámoltak, azonban a WHO a mai napig nem ismerte el hivatalosan. The post Elismertek egy új típusú cukorbetegséget first appeared on 24.hu .

Tizenhat év után milliók múltját nem lehet egyetlen erkölcsi ítélettel lezárni. De a túlélés mögé a valódi haszonélvezők sem bújhatnak el

Tízpontos javaslatcsomagot készítettek elő.

A volt külügyminisztert és feleségét tavaly június 1-jén támadta meg otthona közelében kalapáccsal egy maszkot viselő, hetvenéves férfi. The post Jeszenszky Géza: Váratlan fordulatot vett a feleségem és ellenem elkövetett merénylet first appeared on 24.hu .

A Liverpool augusztus és szeptember legszebb góljának Szoboszlai Dominik a Tottenham Hotspur ellen a 91. percben szerzett bombagólját választotta.
Csak gumiabroncsból 899 darab volt.