
2027-es költségvetés: derűre ború – kockázatok és mellékhatások
A közgazdász szerint már középtávon is nagyon bizonytalan a kormány új költségvetése.

A közgazdász szerint már középtávon is nagyon bizonytalan a kormány új költségvetése.

Az egészséges, játékokkal töltött hét egy egyszerű szemléletváltással kezdődik: a játéknak az alvás, az étkezések, a munka vagy a tanulás, a mozgás és az offline kikapcsolódás mellett is legyen helye.
Kellemetlen élmények érték Horányi Julit a várandóssága alatt: az énekesnő nem számított rá, de állítása szerint áldott állapota miatt két munkától is elesett. Az énekesnő remek egészségi állapotnak örvend, így kifejezetten értetlenül áll azelőtt, miért vontak tőle vissza két megbízást is csak azért, mert babát vár.
A rendőrök szerint szándékos gázolás áldozata lett a 65 éves ausztrál parlamenti képviselő, Helen Haines, akit hétfőn a hivatala közelében ütött el egy autó. Bár az orvosok órákig küzdöttek az életéért és megpróbálták megmenteni legalább az egyik végtagját, a súlyos sérülések miatt végül mindkét lábát amputálni kellett. A háromgyermekes édesanya állapota jelenleg stabil, a hatóságok pedig már őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A fiút őrizetbe vették, és a bíróság jóváhagyta három hónapos előzetes letartóztatását, amelyet egy nevelőintézetben kell letöltenie.

Napok óta tartanak a bombariadók az ország különböző részein. Ezúttal közel harminc Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és egy budapesti tanintézmény érintett a bombariadókkal, írja a police.hu . Az üzenetek az egyik hírportál, illetve a fővárosi iskola email-címére érkeztek. A rendőrök átvizsgálják az épületeket, ahol ezen már túlvannak, ott robbanóanyagot nem találtak. Hétfőn reggel több mint hetven iskolában volt bombariadó , az NNI eljárást indított a bombafenyegetések miatt. ]]>
„1956-tal örökre beírtuk magunkat a világpolitikába” – mondta a Heteknek Majtényi György történész, és valóban felemelő erre gondolni ezekben a napokban, amikor a szovjet uralom elleni felkelés 70 évvel ezelőtti hőstetteire emlékezünk.

Lapozza át legújabb számunkat! Szeged Infó, minden infó egy helyen!

Akik későn fekszenek, nehezen ébrednek és hétvégén sokáig alszanak, azoknál a depresszió súlyosabb lehet, és korábban kezdődhet. Náluk a gyakori antidepresszánsok kevésbé hatnak, ezért a kutatók most azt vizsgálják, segíthet-e a reggeli napfény vagy a melatonin.

Tagállamonként változik, hol éri meg jobban üveget, palackot visszaváltani. Van, ahol egységes díjszabás él, másutt nagyobb a szórás. Ami biztos: idehaza csak a hazai forgalmazású dobozokat, üvegeket lehet visszaváltani és a magyar csomagolással sem érdemes a határ túloldalán próbálkozni.
A fákon mászkálnak, lyukakat ásnak a házak alatt, és a pincében is szabadon járnak-kelnek a patkányok egy zuglói társasházban. A Róna utcában videóra vettek egy termetes példányt is, amint az udvar egyik fáján mászik. A lakók évek óta küzdenek a rágcsálókkal, de a kihelyezett méreg és csapdák sem hoztak megoldást.

Mindkét lábát elveszítette a politikus a támadás következtében.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata alapján a legtöbb stresszoldó gőzgombóc igen veszélyes, több módon is ártalmas lehet a használókra, például gyerekekre nézve.
Vámos Magda, a magyar divatélet ikonikus alakja, 94 éves korában hunyt el, maga mögött hagyva egy olyan életművet, amely nemcsak a divat világában, hanem a magyar kultúrában is maradandónak számított. Halála nem csupán egy ember elvesztését jelenti, hanem egy korszak lezárását is, amelyben a divat az öltözködésről, az önkifejezésről, az egyéniség megőrzéséről és a méltóság megtartásáról szólt.
Habár sok rejtély övezi személyét, Sábtáj Cvi (1626–1676) földrengésszerű hatást gyakorolt a történelemre. Befolyása túllépett a judaizmuson, eszmei örökösei pedig a későbbi évszázadokban is tömegek sorsát formálták át, napjainkig ható módon.

Tótth András október 13-án személyes okokra hivatkozva távozott az államtitkári pozícióból, most az MVM-igazgatóságot is otthagyta. The post Az MVM-igazgatósági elnöki tisztségéről is lemondott a múlt héten távozó energetikai államtitkár first appeared on 24.hu .

A valaha Matolcsy Ádám barátjának, sőt strómanjának tartott Száraz István állítása szerint 2025 közepe óta csak közvetítőkön keresztül kommunikáltak. Száraz szerint jó ideje már a nevét viselő Dry-cégekhez sincs köze, és már akkor sem volt, amikor Matolcsy a nevére vette őket.

Három szerencsés olvasó örülhet a VitálFeszt Expo nyereményeinek.

Az eredmények igazi csapatmunka gyümölcseként születtek.

Újabb vasúti átjárós baleset történt, ezúttal Nyergesújfaluban.
Vonattal karambolozott egy személygépkocsi Nyergesújfaluban szerda délelőtt. A baleset a 10-es főút közelében, a Toray utcai vasúti átjáróban történt.

Újabb információ látott napvilágot.
Fekete Klári az 1960-as és 1970-es évek egyik legismertebb magyar manökenje volt, ám a hírnévhez vezető útja korántsem volt egyszerű. Gyerekkorát a családját érő politikai üldöztetés és a folyamatos bizonytalanság árnyékolta be: tíz év alatt nyolcszor kellett elhagyniuk az otthonukat. Az egykori modell őszintén mesélt a fájdalmas emlékekről, valamint arról is, hogyan keveredett bele a Sztálin-szobor ledöntésébe 1956-ban.


A Videoton tulajdonosváltásáról Cser-Palkovics András a FEOL Podcast vendégeként beszélt részletesen.

Együtt idézték fel a múltat az iskola jelenlegi, egykori és nyugdíjas dolgozói.

A kormány párhuzamos államot számol fel, vagy csak a minisztériumba költözteti a kasszakulcsot? Nagy László távozása után minden nyitottá vált

A balesetben senki nem sérült meg.