Lángba borult, majd összeomlott a limoges-i városháza tornya a megélhetési költségek miatt szombaton tartott franciaországi tüntetések közben.
A tűzben összeomlott az épület óratornyának sisakja, a városháza pedig a helyi prefektus szerint „nagyrészt odaveszett”.
A tüntetéseken a szervezők szerint országszerte 800 ezren, Laurent Nuñez belügyminiszter szerint 550 ezren vettek részt.
Párizsban 110 ezren vonultak utcára.
A tiltakozásokat az egykori sárgamellényesek és diákok hirdették meg, de több városban ultrabaloldali csoportok csaptak össze a rendőrökkel, középületeket támadtak meg, gyújtogattak és üzleteket fosztogattak.
Nuñez tájékoztatása szerint mintegy négyszáz rendbontót vettek őrizetbe.
Limoges-ban szemtanúk szerint álarcos tüntetők előbb felgyújtottak egy rendőrautót a városháza előtt, majd betörték az épület ablakait, bementek, és tüzet gyújtottak.
A lángok elérték a tetőt, ami a nyugati szárny kivételével az alsóbb szintekre omlott.
Maurice Barate helyi prefektus szerint az épület külső részének kétharmada megsemmisült.
A 143 éves városháza pusztulását „örökségvédelmi katasztrófának” nevezte, és szándékos gyújtogatással vádolta a „huligánokat”.
Limoges belvárosában több üzletet is kifosztottak.
Más városokban is voltak rendbontások, tűz ütött ki Grenoble központjában és Lyon főterén egy turisztikai hivatalban, Bordeaux-ban pedig feketébe öltözött tüntetők elfoglalták a prefektus irodáját.
Marseille-ben és Lille-ben behatoltak a polgármesteri hivatalba, Marseille belvárosában a rendőrség szerint 7-8 ezren fosztogattak, és tucatnyi üzletet dúltak fel.
BREAKING: Hundreds just broke through and stormed City Hall in Marseille.
Notice all of the Palestinian flags. https://t.co/ueAzX0qPvH — Eyal Yakoby (@EYakoby) October 17, 2026 Nizzában is több üzletet kifosztottak, buszmegállókat és önkormányzati rendőrautókat rongáltak meg.
A városi ügyész közlése szerint mintegy negyven embert vettek őrizetbe.
Saint-Étienne-ben egy demonstrálónak leszakította a kezét egy rendőrségi gránát, amit azután vett fel a földről, hogy a rendőrök a tüntetők közé dobták. 🚨BREAKING: The historic Limoges town hall has just completely collapsed after far-left rioters set it on fire It was built in 1876.
It survived World Wars.
It did not survive modern France. https://t.co/LRjxvBQ5KV — Inevitable West (@Inevitablewest) October 17, 2026 „Nincs helye az erőszaknak (...) mindannyian összefogunk a káosz szítóival szemben, akik kizárólag az intézményeink lerombolására törekednek, és akadályozzák azokat, akik békésen fejezik ki követeléseiket” – írta Emmanuel Macron az X közösségi oldalon.
Sébastien Lecornu miniszterelnök eközben kijelentette, hogy a rendvédelmi erők „rendkívüli intenzitású erőszakkal” néztek szembe".
Gérald Darmanin igazságügyminiszter arra kérte az ügyészeket, hogy rendkívül határozott bírói fellépést kérjenek a Franciaország több városában történt erőszak elkövetőivel szemben.
A miniszter kifejezetten kérte az előzetes letartóztatás indítványozását azok ellen, akik „rendőröket, tűzoltókat, középületeket és üzleteket” támadtak meg. 🇫🇷 Footage from central Paris today amid intense rioting across France. https://t.co/Q8YnbJmh2a — Europa.com (@europa) October 17, 2026 Erőszakossá vált egy békésnek induló tüntetés Párizs belvárosban, a Place de la République környékén: a rendőrség könnygázt lőtt a feketébe öltözött és álarcos zavargókra, akik tűzijátékokat és járdaköveket dobáltak, megtámadtak egy bankot és kifosztottak egy sportboltot – írja a The Guardian.
Bevegyük a Bastille-t! – kiáltotta az egyik tüntető.
Mások szemeteskonténereket gyújtottak fel, és petárdákat dobtak bele, vagy felborították az üveghulladék-gyűjtő konténereket, majd a benne lévő üvegeket dobták a rendőrök felé.
Egy teherautót felgyújtottak, és a lángok átterjedtek egy közeli épületre.
A környező utcák lakói kénytelenek voltak bezárni az ablakokat és ajtókat, mivel hatalmas könnygázfelhők emelkedtek a tetők magasságáig.
A francia hatóságok országszerte több tucat tüntetőt vettek őrizetbe, és további letartóztatásokra lehet számítani.
A szombati tüntetés a közösségi médiában megjelent felhívások nyomán jött létre, amelyek a társadalmi igazságtalanság ellen 2018-ban kialakult „gilets jaunes” (sárga mellényesek) mozgalom újjáélesztését szorgalmazták.
Jean-Luc Mélenchon, a szélsőbaloldali „France Unbowed” párt vezetője kedden részt vett egy tüntetésen, és kifejezte támogatását a diáktüntetők iránt.
Párizs belvárosában jelentős rendőri jelenlét volt észlelhető, különösen olyan nevezetességek közelében, mint a Champs-Élysées sugárút és a Diadalív, amelyeket kizártak a két hivatalos tüntetés útvonalából.
A tüntetés elején körülbelül 100 ember vonult a rendőrség felé, és azt kiabálta: „Minden zsaru egy rohadék!” Azért harcolunk, mert a megélhetési költségek túl magasak, mert az üzemanyag ára túl magas, és mert az ország egész területén erőszakosan támadják meg és bántalmazzák a középiskolás diákokat csak azért, mert tiltakozni próbálnak, és több tanárt, valamint megfelelő tanulási feltételeket követelnek – mondta egy 19 éves párizsi tüntető. 🔴 Chaos près de la place de la République à Paris.
Plusieurs véhicules incendiés rue Yves Toudic. #17octobre #Paris https://t.co/WVFVIK7OoI — Luc Auffret (@LucAuffret) October 17, 2026 A rendőrség betiltott néhány, Párizs belvárosában tervezett gyülekezést.
Szombaton a rendőrség kérésére számos metróállomást bezártak, köztük a Champs-Élysées környékén, valamint az elnöki palota, a parlament és a kormányhivatalok közelében lévőket.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.