Javában zajlik a vadmadarak őszi vonulása, amellyel fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata is.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több a pozitív vadmadár minta – derül ki a hivatal közleményéből .
A növekvő kockázat miatt dr.
Nemes Imre országos főállatorvos október közepén elrendelte Magyarország magas kockázatúnak azonosított járásaiban a kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságokban az állatok zártan tartását, míg a nem kereskedelmi célú állományok esetében az állatok fedett helyen történő etetését és itatását.
Utóbbi állományok zártan tartása szintén ajánlott.
Az odafigyelés és az óvatosság az ország teljes területén elengedhetetlen, hiszen a vírus vadmadarak közvetítésével bárhol megjelenhet.
Kiemelten fontos a házi és a vadon élő madarak közötti közvetlen vagy közvetett érintkezés lehetőségének minimálisra csökkentése.
A baromfit zárt helyen kell etetni és itatni, a takarmányt és az almozásra használt anyagokat pedig vadmadaraktól védett helyen kell tárolni.
Gondoskodni kell a telepekre történő be- és kilépés szabályainak betartásáról, a megfelelő személyi és tárgyi higiéniáról, valamint a fertőtlenítés következetes alkalmazásáról.
Betegségre gyanút adó tünetek vagy szokatlan elhullás esetén haladéktalanul értesíteni kell az állatorvost.
A járványvédelmi előírások betartása az ország teljes területén kötelező, és kulcsfontosságú a megelőzés szempontjából.
További infromációk a madárinfuelnzáról alább olvashatók: Az egész világot elérte a H5N1 vírus Megtalálták az első H9N2 madárinfluenzával fertőzött emberi beteget Európában Újra megjelent a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében The post Egyre több a madárinfluenzás állat Magyarországon first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.