Már délelőtt őrjöng a bohóc.
Magyar Péter az alábbiakat posztolta: A TISZA-frakció támogatja dr.
Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, viszont nem szavazzuk meg Császár Attila fideszes propagandistát a Független Közmédia Testületbe.
Császár Attilát jelölte a Fidesz Független Közmédia Testület (FKT) egyik ellenzéki tagjának – írta meg a kormánypárti Telex.
Az ellenzéki pártok tagjelöltjeit a Művelődési Bizottság ülésén hallgatták meg, Szentkirályi Alexandra fideszes bizottsági elnök elsőként Császárt, az M1 korábbi riporterét kérte fel a bemutatkozásra.
Császár arról beszélt, nem gondolja, hogy létezik független újságírás és média, ahogy ő sem független, pártatlan.
Ez szerinte azért van, mert a média nem légüres térben működik, a szerkesztőségeket különböző politikai és gazdasági érdekek irányítják, az újságírók pedig szintén valamilyen formában elkötelezettek, mivel négyévente ők is választanak.
Császár Attila az M1 hírcsatornán volt riporter egészen idén nyárig, a közmédia júliusi átrendeződésekor bocsátották el, akkor biztonsági őrök kíséretében távozott a köztévé Kunigunda úti székházából.
Fejes Pétert a héten meg is választhatja a parlament.
Elődje, Nagy Gábor Bálint júliusban mondott le augusztus 25-i hatállyal, így több mint két hónapig nem volt legfőbb ügyész az ügyészség élén.
A parlament kedden titkos szavazással dönt arról, hogy támogatja-e a legfőbb ügyésznek jelölt Fejes Péter megválasztását.
Ha megválasztják, az új legfőbb ügyész az eredmény kihirdetését követően leteszi esküjét.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.