A német tervezésű Lynx harcjárművek használatának oktatására adott egy brit cégnek méregdrága megbízást a Honvédelmi Minisztérium előző vezetése – írja a 24.hu.
Néhány nappal ezelőtt Ruszin-Szendi Romolusz honvédelmi miniszter bejelentette , hogy a Honvédelmi Minisztérium NER-hez köthető beszerzéseinek áttekintése során több gyanús tételt is találtak, ezek miatt a nyomozóhatósághoz fordult, a miniszter ekkor beszélt arról is, szerződések átvilágítása többek között egy 12 milliárd forintos tanácsadói megbízásra is fény derült.
A 24.hu információi szerint londoni székhelyű Anders de Wiart Associates-szel (AdWA) kötötték meg ezt a bizonyos 12 milliárdos szerződést, amelynek része volt az is, hogy a brit cég olyan haditechnikai eszközök használatát is oktatta, amelyet a britek nem használtnak, sőt korábban nem is ismertek.
A magyar katonák viszont a vásárlás után a vételi szerződés részeként németországi kiképző központokban ismerkedhettek a harci eszköz kezelésével és harctéri felhasználásával, így nem tűnik indokoltnak, hogy még egy cégnek fizessen az állam ugyanezért.
A 24 úgy tudja, hogy a britek bevonása kifejezetten nehéz helyzet elé állította a honvédséget, mivel a szóban forgó Lynxek minősített technikai adatait előbb ki kellett kérni a német gyártótól, hogy aztán továbbadhassák az AdWA munkatársainak, akiknek ezekhez nem volt hozzáférésük. 2020 szeptemberében jelentették be, hogy a kormány egy több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében 218 Lynx KF41 harcjárművet szerez be a honvédség számára.
Ezzel Magyarország lett az első NATO-tagország, amely Rheinmetallnak ezt a termékét rendszeresítette.
A Lynxek gyártása 2024 óta a magyar Rhenmetall zalaegerszegi üzemében folyik, olyan jól, hogy a Szalay-Bobrovniczky-féle minisztérium mintha furcsa módon kétszer is diadalmasan megünnepelte volna.
Persze azóta kiderült, hogy csak a győzelmi jelentésekkel estek kicsit túlzásba, valójában először megünnepeltették az első Lynx elkészültét a gyárban, majd pedig azt, hogy ténylegesen megkapta a Honvédelmi Minisztérium.
Talán senkit nem lep meg, hogy a brit cégről nem sok információ érhető el nyilvánosan.
A londoni magyar nagykövetség arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy az AdWA egyik vezetője korábban részt vett a követség egyes rendezvényein. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.