Némi levegőhöz jutott a Hamburg labdarúgócsapata a Bundesligában , miután a 9. forduló nyitómeccsén 3-1-re legyőzte hazai pályán a sereghajtó Borussia Mönchengladbachot.
Ehhez az is kellett, hogy 1-1-nél, a második félidő elején a vendégektől kiállították Itakura Kót .
Majdnem lehetetlen győzelem – így adta el a Bild a hamburgi győzelmet.
A lap ugyanis azzal érvelt, hogy szinte lehetetlen távolságokból szereztek gólt a hazaiak.
A 11. percben Miro Muheim egy távoli, ballábas bombával szerzett vezetést, ami után azt mondta: A társak és az edzők is azt mondták, hogy tüzeljek.
Tudom, hogy jó a bal lábam.
Most elkaptam a fonalat, úgy tűnik, minden bemegy.
Miért is ne lőnék tovább? – idézi a Bild a játékost, aki öt bajnokin három találatnál jár.
A pénteki góljánál a labda elérte a 129,4 kilométer per órás sebességet.
A Borussia még az első félidőben kiegyenlített, de Itakura a 49. percben a félpályánál lerántotta ellenfelét, amiért második sárgát kapott.
Ezt követte előbb Nandja vezető találata, majd Albert Grönbaek állította be a 3-1-es végeredményt a 70. percben és még Muheimnél is látványosabb gólt szerzett.
Iframes not supported A hamburgiak a sikerükkel a nyolcadik helyre ugrottak előre.
Bundesliga, 9. forduló Hamburger SV-Borussia Mönchengladbach 3-1 (1-1) Kapcsolódó Az Aranylabda után Európa legjobb fizetését is megkaphatta Harry Kane További három évre írt alá a német kirakatcsapatban.
The post „Tudom, hogy jó a bal lábam.
Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.