A Neil Gehrels Swift Obszervatórium november 4-én, magyar idő szerint délután 13:39-kor visszalépett a Föld légkörébe Indonézia Észak-Szumátra nevű tartománya felett – erősítette meg a NASA .
Az űrügynökség úgy gondolja, az 1452 kilogrammos eszköz legnagyobb része porrá égett, ám kisebb darajai túlélhették a zuhanást.
Becsapódó törmelékekről egyelőre nem érkeztek hírek.
A Swift Obszervatóriumot 22 éve, 2004-ben bocsátották fel, hogy az univerzum legfényesebb és legenergikusabb robbanásait, a gamma-kitöréseket vizsgálja.
Régóta tudott volt, hogy az űrtávcső hamarosan elpusztul a légkörbe visszatérve, a NASA azonban megpróbálta elkerülni ezt a kimenetelt.
Bolygónk az összes alacsony Föld körüli pályán mozgó űreszközt szép lassan lefelé húzza, míg végül vissza nem lépnek a légkörbe, ahol elpusztulnak.
A NASA a Swift Obszervatóriumot egy LINK nevű űreszközzel igyekezett megvédeni ettől a végzettől, amelynek feladata az lett volna, hogy megnövelje a Swift keringési magasságát, ezzel egy stabilabb, biztonságos pályára állítva.
A LINK azonban út közben meghibásodott , így nem tudta teljesíteni a küldetését, amivel a Swift sorsa is megpecsételődött.
A Swift október 20-án végezte utolsó megfigyelését .
További tudományos híreink alább olvashatók: A világon először azonosíthattak dinoszaurusz-vérsejteket Már 2030 előtt holdra szállhatnak az első kínaiak Megmutatták, hogy nézett ki az Alföld kétszáz évvel ezelőtt Ideiglenes holdat fedezett fel a Föld körül egy magyar csillagász Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője The post Lezuhant a NASA űrtávcsöve, mutatjuk, hol lépett be a légkörbe first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.