Az Atlético Madrid meggyőző győzelmet aratott kedd este, már 48 másodperc alatt hátrányba került a Manchester United, Álex Baena okos visszagurítását Pablo Barrios lőtte a hosszú alsóba egy kis szerencsével.
Villanásai voltak az angoloknak, de nem nagyon találtak érdemi ellenszert az Atleti játékára, ráadásul balszerencsés volt Marcos Llorrente , mert a kezére pattant a labda, ezért vette el a játékvezető a második hazai gólt.
Térfélcsere után megpecsételődött az angolok sorsa, a második spanyol kapufát követően Leny Yorót kiállította a játékvezető, Ademola Lookman pedig a 79. percben eldöntötte a mérkőzést.
Nem ment a kötelező a Bayernnek A nap meglepetése volt, hogy a norvég Viking Stavanger az első percben vezetést szerzett a Bayern München ellen, sőt Peter Christiansen egy kontra végén megduplázta az előnyt.
Szünetben hármat is cserélt Vincent Kompany , ami fényesen bevált, mert a 60. percben már egyenlő volt az állás Harry Kane duplájával, majd Luis Díaz a vezetést is megszerezte.
Itt is volt még egy piros lap azonban, Michael Olise előbb egy belépő miatt kapott sárgát, majd fejbe dobta ellenfelét a labdával, amiért azonnal megkapta a másodikat is, így kiállították.
Rá is fázott a Bayern, Herman Johan Haugen az utolsó percben egyenlített, így meglepetésre döntetlennel zárult a találkozó.
Felemás a magyarok mérlege Más pályákon is lehetett volna meglepetés, a Galatasaray egy kontrából vezetést szerzett a Barca ellen, sőt Baris Yilmaz is betalált, csak éppen érvénytelenítette a játékvezető a gólt.
Joao Cancelo egyenlített a szünet előtt, térfélcsere után pedig további három gólt lőttek a katalánok.
Sallai Roland a 67. percben állt be csereként.
Válogatott labdarúgóink közül Willi Orbán viszont győztes meccsen játszott kezdőként az RB Leipzig színeiben.
Majdnem ráfázott a német csapat a meccsre, de a hollandoktól Ivan Perisic büntetőt rontott, így elég volt egyetlen 75. perces találat is a győzelemhez.
A fegyveres rablást elszenvedó Gulácsi Péter viszont kihagyta a Villarreal 3-1-es sikerét az olasz Napoli ellen.
Őrült meccset játszott a Club Brugge Milánóban, a belgák az első félidőben is vezetést szereztek, erre még Lautaro Martínez válaszolt, de szünetet követően két gólt is kapott az Internazionale.
Martínez újabb gólja a 81. percben esett, de nem ezzel alakult ki a végeredmény, mindkét csapat betalált még, így aztán 4-3-ra nyert a Brugge.
Eredmények – Bajnokok Ligája, alapszakasz, 2. forduló RC Lens (francia)-Sporting CP (portugál) 0-2 (0-1) FK Sabah (azeri)-Slavia Praha (cseh) 2-0 (0-0) Internazionale (olasz)-Club Brugge (belga) 3-4 (1-1) Arsenal (angol)-Lille OSC (francia) 3-0 (0-0) Atlético Madrid (spanyol)-Manchester United (angol) 2-0 (1-0) RB Leipzig (német)-PSV Eindhoven (holland) 1-0 (0-0) Villarreal (spanyol)-SSC Napoli (olasz) 3-1 (2-1) Galatasaray (török)-FC Barcelona (spanyol) 1-4 (1-1) Viking Stavanger (norvég)-Bayern München (német) 2-3 (2-0) The post A Bayern megégett Norvégiában, Sallaiék ellen fordított a Barca first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.