Leó pápánál tüdőrákot diagnosztizáltak, de sikeres műtéten esett át, amely során eltávolították a jobb tüdejének alsó lebenyét – írja a Vatikán tájékoztatása alapján a BBC .
A 71 éves egyházfőn egy 90 perces műtétet hajtottak végre kedden a római Gemelli Kórházban , ezt követően diagnosztizáltak nála tüdő-adenokarcinómát, ami a tüdőrák egyik leggyakoribb típusa.
A műtét után a pápa felébredt, és egy rövid megfigyelési időszakot követően visszatért a 10. emeleti szobájába – áll a Vatikán közleményében.
Ennél többet az állapotáról nem közöltek.
Egy rutinellenőrzés során fedezték fel az elváltozást A katolikus egyházfő az október 11-i vasárnapi Úrangyala-imádság alkalmával beszélt arról, hogy az elkövetkező napokban műtéten esik át, miután az orvosok egy körülhatárolt tüdőelváltozást fedeztek fel nála .
A pápa elmondása szerint az elváltozást a közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok során fedezték fel, még nagyon korai stádiumban.
Az orvosok műtétet javasoltak neki, ő pedig úgy döntött, követi a tanácsukat, és eltávolíttatja a csomót.
A 71 éves egyházfő egészségi állapotának esetleges hatása a következő hetek programjára egyelőre nem ismert.
A pápának november 6. és 17. között Uruguayba, Argentínába és Peruba kellene látogatnia.
Magyar Péter nemrég járt a pápánál Szeptember végén Magyar Péter miniszterelnök is meglátogatta a pápát .
A találkozón érintették a Magyar Katolikus Egyház helyzetét, az egyház által biztosított szociális, oktatási és egyéb szolgáltatásokat, valamint a keresztény magyar hagyományokat.
Magyar Péter szerint XIV.
Leó pápa jól ismeri a magyar és a közép-európai helyzetet, illetve a külhoni magyar kisebbségek helyzetét is.
A pápa arról is beszélt neki, hogy Ferenc pápa 2023-as budapesti látogatásakor már járt Magyarországon, ezért Budapestet is ismeri.
A miniszterelnök azt mondta, örülnének, ha XIV.
Leó egy későbbi közép-európai apostoli útján Magyarországot is felkeresné.
The post Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV.
Leó pápánál first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.