Az előzetes várakozásokhoz képest is jól teljesítenek egyelőre a demokrata jelöltek az amerikai félidős választásokon: a szavazatszámlálás számos államban még bőven tart, de az viszonylag hamar eldőlt, hogy a következő ciklusban demokrata többség lesz a Képviselőházban, és a Szenátus ellenőrzése szempontjából már több kulcsfontosságú államban is a párt jelöltje győzött, így jelen állás szerint esélyesen a Kongresszus mindkét háza az ellenőrzésük alá kerülhet majd.
A republikánusok olyan fontos, eddig egyértelműen a párt bázisának számító államban veszítettek, mint Dél-Karolina, Észak-Karolina és Texas.
Országszerte számos helyen évtizedek óta republikánusok által vitt hivatalokat sikerült most megnyerniük.
A nap folyamán bőven jövünk majd részletesebb elemzésekkel, de annyi azért már most látszik, hogy bármennyire is igyekezett azt kommunikálni Donald Trump, hogy ez a választás nem róla szól, valójában nagyon is róla szólt, és a történelmi mélyponton lévő népszerűségű elnök megítélése ráégett a pártra is.
Trump a New York Timesnak már menetközben elmondta, hogy el fogja fogadni a választás eredményeit, ahogy azt is, hogy várja, hogy a demokratákkal dolgozzon majd együtt, és szerinte ki fognak valamit találni.
Az éjszaka eddigi tán legnagyobb meglepetése Texasból jött, ahol a demokraták 1998 óta nem nyertek választást, most viszont James Talarico győzni tudott a Trump által támogatott Ken Paxtonnal szemben.
Georgia államban is 1998 után először választottak demokrata kormányzót, Keisha Lance Bottoms az egész ország történetében az első nő, aki betöltheti ezt a posztot.
Még durvább a fordulat Kansasban, ahol 1932 (!) után először nyert demokrata szentárorjelölt, Adam Hamilton személyében.
Trump amúgy az estét a jelek szerint a Fox News előtt tölti, ugyanis közösségi oldalán több posztban is gyalázta a jobboldali csatorna közvetítését.
Mivel számos államban még javában zajlanak a szavazatszámlálások, és lehetnek köztük nagyon kiélezett eredmények is, hivatalos végeredményt elképzelhető, hogy akár csak napok múlva ismerhetünk meg.
Az AP amerikai hírügynökség legfrissebb jelentése szerint a demokraták hat, korábban republikánus kézben lévő képviselőházi mandátumot hódítottak el a kiélezett választókerületi versenyekben.
A hírügynökség korábbi, magyar idő szerint szerda hajnali 4 óra 45 perckor frissített összesítésében 127 demokrata és 73 republikánus mandátum szerepelt, további 235 választókerületben pedig még nem hirdettek győztest.
A 435 tagú képviselőházban 218 mandátum szükséges a többséghez.
A demokraták négy év után vehetik át ismét a képviselőház irányítását a republikánusoktól.
A többség birtokában átvehetik a képviselőházi bizottságok vezetését, vizsgálatokat indíthatnak a Trump-kormányzat tevékenységével kapcsolatban, és megakadályozhatják az elnök egyes törvényhozási kezdeményezéseinek elfogadását. ( New York Times , AP, MTI) ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.