Donald Trump a republikánusok választási veresége óta először szólalt meg kamerák előtt, de nem reagált rögtön arra, hogy a demokraták átvették a többséget a Kongresszusban, derül ki a BBC tudósításából.
Trump a Fehér Ház új báltermének építkezésén tartott beszédet, amely a második elnöki ciklusának egyik kiemelt projektje. „Építkezéseken nőttem fel” – kezdte beszédét.
Ezután részletesen ismertette, milyen anyagokat használnak a tartógerendák, a falak és a mennyezetek építéséhez. „Régóta minden elnök álma, hogy legyen egy bálterem a Fehér Házban” – mondta Trump, majd az építkezéshez használt acélszerkezet szilárdságát és a felhasznált márványt részletezte.
Beszédében a politikát szinte szóba se hozta, egyedül a kormánya bevándorláspolitikáját méltatta.
Beszéde után újságírók kérdezhették, akik természetesen az időközi választásokra terelték a szót.
Első körben arról faggatták az elnököt, hogy megbánt-e bármit abból, ahogyan a félidős választási kampányt csinálta. „Ha én is rajta lettem volna a szavazólapon, győztünk volna” – válaszolt Trump.
Hozzátette, hogy a Republikánus Pártnak nem sikerült átadnia a kampányrendezvényein tapasztalt „szeretetet” a választáson induló jelöltjeinek. „Óriási szeretet volt ez, egészen elképesztő” – mondta Trump.
Az újságírók arra is reagáltatták Trumpot, hogy JD Vance alelnök hosszú közösségimédia-bejegyzésben az iráni háborút tette felelőssé a republikánusok súlyos választási vereségéért. „Ez nagyrészt igaz” – mondta Trump. – „Rövid távon valamelyest megemelte a benzinárakat.” Az elnök ugyanakkor kijelentette, hogy ha újra döntenie kellene, ugyanúgy cselekedne a háborúval kapcsolatban.
Hozzátette, hogy a választókat nem maga a háború, hanem a magasabb benzinárak háborították fel.
Egy újságíró arról kérdezte Trumpot, tart-e attól, hogy ismét alkotmányos vádeljárás (impeachment) indulhat ellene, miután a demokraták visszaszerezték az ellenőrzést a Kongresszus felett. „Egy cseppet sem” – válaszolta.
Szerinte egy ilyen eljárás „tönkretenné” a Demokrata Pártot, ráadásul „minden ok nélkül” indítanák meg ellene.
Donald Trump ezután azonban újra visszaterelte a szót a bálterem építkezésére, és a gerendákban gyönyörködött. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.