Országos összefogással gyorsítaná fel a személyre szabott rákvakcinák fejlesztését az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH), írja a New York Times.
A december elején induló program a koronavírus elleni oltások rekordgyors kifejlesztését hozó köz- és magánszféra közötti együttműködést veszi mintául.
A Trump-kormányzat által is támogatott, mintegy 200 millió dolláros kezdeményezést a Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) és az NIH-t támogató alapítvány (FNIH) közösen viszi, a kutatók mellett gyógyszer- és biotechnológiai cégek, betegszervezetek és jótékonysági alapítványok bevonásával.
Az NCI igazgatója, Anthony Letai szerint az első körben a hasnyálmirigy-, a máj- és a vastagbélrákra, valamint egyes gyermekkori daganatokra összpontosítanak.
A megelőző védőoltásokkal szemben ezek a vakcinák a már kialakult betegséget kezelik: a páciens saját daganatából azonosított, csak a tumorra jellemző mutációk alapján készülnek, és arra tanítják az immunrendszer T-sejtjeit, hogy célzottan támadják a rákos sejteket.
Többségük ugyanarra az mRNS-technológiára épül, mint a covid elleni oltások, ami azért is érdekes, mert az ilyen programok egy részét tavaly – Robert F.
Kennedy Jr. egészségügyi miniszter nézeteinek megfelelően – leállították.
Az eddigi kis létszámú vizsgálatok biztatóak: a Dana-Farber Rákkutató Intézet vesedaganatos kísérletében mind a kilenc beteg tünetmentes volt 40 hónappal később, holott általában harmaduk-felük két éven belül visszaesik.
A Memorial Sloan Kettering hasnyálmirigyrák-vizsgálatában az oltásra reagáló nyolc betegből hét ma is él, míg az egyetlen végleges eredményt hozó nagy vizsgálatban a Merck és a Moderna 1137 előrehaladott melanomás beteg bevonásával kimutatta, hogy a vakcina kitolja a kiújulásig és az áttétképződésig eltelt időt.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a program sikere korántsem garantált, hiszen az orvostudomány történetében számos ígéretes kezelés bukott el a nagyobb vizsgálatokban.
A program első, kisebb vizsgálatokból álló szakasza nagyjából három évig tart, a második, országos klinikai hálózatra épülő fázis pedig legalább négy évig.
Az FNIH klinikai vezetője, Stacey Adam szerint a cél az, hogy 7-10 éven belül bárki hozzáférhessen ilyen vakcinához, ami még így is gyorsabb a jelenlegi, 8-15 éves engedélyezési folyamatnál.
Kapcsolódó cikkek: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.