Az európai kontinens első tájképfestőjeként számon tartott Albrecht Altdorfer 1520-ban készült olajfestménye december 9-én kerül kalapács alá a Sotheby’s londoni aukcióján.
A találóan „Sűrűn erdős táj szivárvánnyal a fák mögött és távoli sziklakiszögelléssel jobbra, felhős ég alatt” címet viselő mű a nyugati művészet egyik legkorábbi önálló tájképe lehet.
Eddig egy svájci magángyűjtemény őrizte, az Altdorfer szakértők sem tudtak létezéséről idei azonosításáig.
Becsült értéke 3-5 millió font - írja a Guardian. 1980 óta ez az első alkalom, hogy a művész egy ismert festménye árverésre kerül.
Ezen a képen kívül mindössze két másik tájképi olajfestményt ismertünk eddig Altdorfertől: a londoni National Galleryben kiállított Táj gyaloghíddalt és a müncheni Alte Pinakothekben őrzött Dunai táj Regensburg közelébent.
Az újonnan beazonosított, árverésre bocsájtott kép 1957-ben került a jelenlegi tulajdonosokhoz, korábban a grófi Harrach család gyűjteményében volt a bécsi Harrach-palotában.
A festmény felbukkanását a műkereskedelem jelentős pillanatának tartják, hiszen az utoljára árverésre került Altdorfer-mű a maga korában az egyik legdrágább eladás volt.
Az 1520-as Krisztus búcsúja anyjától című képet a National Gallery szerezte meg 1980-ban magánúton, állítólag 2,45 millió fontért, azaz kábé 1 milliárd 67 millió forintért.
Altdorfer 1480-ban született a bajorországi Regensburgban, legkorábbi szignált művei rajzok és rézmetszetek voltak.
Egy alpoki utazás ihletésére 1511 körül fordult a természeti táj ábrázolása felé, az elsők között emelte a tájat önálló témává.
Részletgazdag, titokzatos természeti kompozíciói hangulatosak és érzelmileg töltöttek, ezért gyakran emlegetik a romantikus tájfestészet előfutáraként. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.