Százezrek vonultak ismét utcára a francia nagyvárosokban csütörtökön a szakszervezetek felhívására a vásárlóerő és a bérek emelését követelve – írja az MTI.
A felhíváshoz csatlakoztak a közoktatás alulfinanszírozottsága miatt több mint egy hónapja tiltakozó diákok, valamint az egykori sárgamellényesek, a közalkalmazottak, a magánszférában dolgozók és a nyugdíjasok szervezetei is.
A hatóságok mintegy 250 tüntetést engedélyeztek országszerte, s a korábbi megmozdulásokat kísérő erőszakos cselekmények és fosztogatások elkerülése érdekében a belügyminisztérium ismét 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
A tanárok 15 százaléka csatlakozott Szeptember óta állandóak országszerte a tüntetések, amelyeket a szavazásra még nem jogosult tinédzserek indítottak az elfogadhatatlannak ítélt oktatási körülményeik miatt.
Egy szerdán közzétett felmérés szerint minden második francia megélhetési gondokra panaszkodik.
A Párizsban szervezett legjelentősebb menet elindulása előtt, a délelőtti órákban a rendőrség 270 ezer tüntetőt számolt össze 180 vidéki felvonuláson, míg a szervező CGT szakszervezet első becslése szerint ugyanebben az időben 250 ezren vonultak már békésen az utcákon.
A tüntetésekkel párhuzamosan a szakszervezetek által meghirdetett sztrájkhoz a kormány szerint a tanárok körülbelül 15 százaléka csatlakozott.
Alig öt hónappal az elnök- és nemzetgyűlési választások előtt a benzinárak emelkedése és a jövő évi költségvetési tervezet megszorító intézkedései miatt a vásárlóerő a társadalmi elégedetlenség középpontjába került, s a választási kampány fő témája lett.
A szakszervezetek legalább 10 százalékos általános béremelést, igazságosabb adópolitikát, a közszolgáltatások színvonalának megőrzését, és a fiatalok számára jobb tanulmányi körülményeket követelnek.
A minimálbérrel kapcsolatban a kormány pénteken jelezte, „lehet, hogy lesz egy intézkedés”.
Így látják a krízist maguk a tüntetők „Általános düh van, elegünk van, nem éhezünk, de segítenünk kell a gyerekeinknek, akik tanultak” – mondta az AFP hírügynökségnek Sylvie Larneury , egy 61 éves egészségügyi dolgozó a közép-franciaországi Clermont-Ferrand tüntetésén.
A déli Marseille-ben, a második legnagyobb francia városban Léa, egy 31 éves szociális munkás „dühös anya, az élet túl drága” feliratú táblát tartott fel a felvonuláson.
A középkeleti Lyonban, Franciaország harmadik legnagyobb városában a 2018-2019-ben a kormány gazdaságpolitikája ellen hétvégénként tüntető egykori sárgamellényes mozgalomhoz tartozó 60 éves Jean-Marc Morel az AFP-nek elmondta: „Azt érzem, hogy végre működik a konvergencia.
Sokan vagyunk, és ez örömteli, sokfajták.
Sokféle szakma van itt, fiatalok és idősek vegyesen”.
A vidéki városokban több helyen megjelentek a tüntetéseken az úgynevezett black blocs-csoportba szerveződő, fekete ruhát, kapucnit és álarcot viselő rendbontók is, akik összetűzéseket provokálnak a rendőrökkel.
A belügyminisztérium szerint Lyonban több száz ilyen provokátor érkezett a felvonulás végére, gyújtogattak, „a feszült helyzetet azonban továbbra is kordában tartják a rendfenntartók”.
The post Tüntetés: százezrek mentek utcára Franciaországban a megélhetési gondok miatt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.