Az Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai majorságán végzett munkák miatt 5,7 millió forintos bírságot szabtak ki , tudta meg az RTL Híradó.
Védett műemléket bontottak engedély nélkül, mást engedély nélkül építettek.
Bátonyi Péter művészettörténész, egykori kormányfőtanácsos a Klubrádióban a büntetésről azt mondta: „a semminél több, a valaminél kevesebb”.
A szakértő az engedély nélküli bontások, építések miatt kiszabott bírságot érthetetlenül kicsinek nevezte.
Szerinte nonszensz az 5,7 milliós összeg, egyetlen épület bontásáért milliárdos büntetés járna, de itt két épületet bontottak el.
A most hatályos bírságrendelet alapján – a rendelet megszövegezésében résztvevő kollégájának számításai szerint – milliárdokat kellene fizetni.
Bátonyi Péter szerint a két műemlék teljes elpusztítása mellett ráadásul engedély nélkül építettek díszmedencét, ciszternát és kőkapukat is Hatvanpusztán .
A szakember emlékeztetett rá, hogy a bírságoló kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi főosztályvezetője 2021-ben még levélben hivatkozott egy engedélyre, amely alapján az istállóépület „részben bontásra kerül” és „jobbára mai szerkezettel épül újjá”.
A mostani sajtóhírek alapján viszont nem adott bontási engedélyt se az építési, se az örökségvédelmi hatóság.
Bátonyi Péter idézett a 2021-es levélből, amely ennek ellenkezőjét állította.
A 2020. május hónapban készült tartószerkezeti szakvélemény alapján került kiadásra az engedély, amely szerint a megvalósítás során az épület falszerkezete és alapozásának egy része elbontásra kerül.
Az épület szerkezetei, alapozás, falak, födémek, villamos- és gépészeti hálózatok, burkolatok, új anyagból, jobbára mai szerkezettel épülnek újjá.
Egy műemlék esetében ezt nyugodtan tekinthető teljes bontásnak – tette hozzá.
A szakértő szerint az ügyben az lenne a nulladik lépés, ha kimondanák, hogy a műemlékek elpusztultak.
Ehhez meg kell szüntetni a védettséget, utána lehet számolni.
Számára egyértelmű, hogy nem lehet megállni a kormányhivatal felelősségénél, mert büntetőjogi tételekről van szó. ( Hadházy Ákos előzőleg Facebook-oldalán szintén bagatellnek nevezte az 5,7 millió forintos bírságot.
A volt képviselő szerint sem a hivatal, sem Orbánék nem úszhatják meg ennyivel, ha a rendőrség teszi a dolgát.) Korábban a 24.hu-nak Bátonyi Péter azt mondta: a magyar társadalom 16 éven át fizette a cechet azért, hogy Orbán Viktor újraélje gyerekkori álmait.
Hatvanpuszta ennek az egésznek a szimbóluma, amelyet aztán saját szellemi színvonalának megfelelően úgy újított fel, hogy lebonttatta a kétharmadát.
Ugyanaz a felkapaszkodottság került elő, mint Lázár és Matolcsy esetében.
Kapcsolódó Bátonyi Péter: Lázár elhitte, hogy a félművelt Szijjártó- és Rogán-szerű figurákhoz képest ő valaki Az egykori kormányfőtanácsos azt mondja: a Fideszben olyan uralkodói allűrök voltak, amelyek a Kádár-korszakban elképzelhetetlenek lettek volna.
Közben a magyar társadalom 16 éven keresztül azt fizette, hogy Orbán Viktor újra átélhesse gyerekkori álmait.
The post „Nonszensz” – Bátonyi Péter a hatvanpusztai bírságról first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.