Szijjártó Péter 2021-ben összesen 143,5 millió forint közpénzből repült el a Távol-Keletre.
A korábbi külügyminiszter Japán–Azerbajdzsán körutat tett, amelynek részleteit az Átlátszó két év pereskedés után, a Kúria ítéletének köszönhetően tudta megszerezni.
A lap közölte: az összeg nem tartalmazza a honvédségi repülő költségét, amellyel Szijjártó és a delegáció egy része hazarepült Bakuból Budapestre (odafele magáncégek vezetői is utaztak rajta).
A 2021. március 7-én megkezdett hivatali út során az akkori külügyminiszter Oszakában, Kiotóban, Tokióban, majd hazafelé Bakuban tárgyalt.
Szijjártó szállásköltsége összesen 6 millió forintba került két éjszakára: Tokióban 5,4 millióért, és Bakuban bő 400 ezerért szállt meg.
A repülőbérlés költsége a Budapest–Oszaka–Tokió útvonalon 139,2 millió forint, az azeri kiruccanáson (Tokió-Baku) 4,2 millió forintos volt.
Szijjártó Bakuból Budapestre már nem az úthoz addig használt magángéppel repült, hanem átszállt a 607-es lajstromjelű honvédségi Dassault Falcon 7X-re.
A Kecskemétről induló honvédségi repülőgépen állami tisztségviselők (Demeter Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén megyei országgyűlési képviselő, Joó István helyettes államtitkár, Zombori Dóra helyettes államtitkár) mellett magáncégek képviselői is utaztak (V-Híd Zrt., FF Fémfeldolgozó Zrt., Pureco Kft., Hunland-Trade Kft., Dairy-Ép Kft., KÉSZ International Kft.). ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.