– Halló, jó napot, András!

Lengyel Nagy Anna vagyok. – Honnan hív, már Franciaországban van? – Igen, Montpellier-ben. – Meglátogat minket itt falun?

Nincs nagyon messze magától, nem egészen két óra busszal.

Val d’ Aigoual a neve. – Éppen azért hívom, mert szívesen meglátogatnám. – Akkor jöjjön el hozzánk egyik nap, amikor ráér.

Ön elé tudok menni a megállóhoz. – Köszönöm.

Egyébként, hogy van, András?

Mit csinál éppen most? – Felszolgálom a déli menüt a vendégeknek, meg pultozok, italt adok ki. – Hogy mit csinál? – Miért csodálkozik annyira? – Hát, azért kissé meglepődtem.

Nem tudtam, hogy vendéglőben dolgozik.

Meg első hallásra egy picit bizarr. – Mi a csuda bizarr ebben? – Hát…, hogy egy volt párizsi kultúrattasé ötvenegynéhány évesen pultozzon egy falusi vendéglátóhelyen. – Pedig nincs benne semmi különös.

Így hozta az élet.

Majd elmesélem.

Egyébként remekül érzem magam ebben a szerepben is.

Egy csöppet sem idegen nekem. – A kedd jó lenne? – Pompás, akkor éppen zárva vagyunk, úgyhogy ráérek.

The post „Fogva tart a felelősségem, mégsem érzem börtönnek” – örömökkel és feszültségekkel teli életet épített fel egy francia faluban Derdák András first appeared on 24.hu .