Életét vesztette a berlini Pride felvonulás elleni szombati támadás feltételezett elkövetője, miután egy nagyszabású rendőrségi akció során késsel rátámadt az elfogására érkező rendőrökre.
A 21 éves Abdul Balloutot a berlini SEK különleges egységének tagjai lőtték le – számolt be róla a Le Figaro .
A berlini rendőrség vasárnap közölte, hogy a férfit a Spandau kerületben találták meg.
A tájékoztatás szerint Ballout késsel a beavatkozó egység felé rohant, ezért a különleges egység tüzet nyitott rá.
Bár a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, belehalt a sérüléseibe. 21 éves Abdul Ballout követte el a szombat esti támadást a berlini Pride felvonulás közelében.
A támadás után a férfi elmenekült, a rendőrség vasárnap reggel országos körözést adott ki ellene, majd néhány órával később megtalálta.
A nyomozók nyilvánosságra hozták a gyanúsított személyazonosságát is.
A 21 éves férfi körülbelül 190 centiméter magas volt, kecskeszakállt viselt, a támadás idején pedig a szemtanúk szerint fekete kapucnis pulóvert és fehér nadrágot hordott.
A német DPA hírügynökség szerint Ballout tavaly májusban szabadult egy fiatalkorúak számára fenntartott büntetés-végrehajtási intézetből.
A Bild szerint a rendőrségnek már korábban is volt dolga a férfival, többek között testi sértés és zsarolás miatt.
A Bild szerint Ballout az Iszlám Állam támogatója volt.
A lap úgy tudja, hogy 2025-ben Szíriába indult, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, de Libanonban elfogták, majd visszaküldték Németországba.
A német sajtó szerint egy másik ügyben 2026-ban elítélték, mert az állam biztonságát veszélyeztető súlyos erőszakos cselekmény előkészítésére készült.
A berlini támadás szombat este történt, amikor egy fehér kisbusz a Pride résztvevői közé hajtott, majd a feltételezett elkövető kiszállt a járműből, és menekülés közben több embert is megkéselt.
Egy nő meghalt, 29-en megsérültek, közülük többen súlyosan. ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.