Tarr Zoltán láthatóan nem azzal töltötte az elmúlt 16 évet, hogy azt várta, legyen már végre egy működő magyar kultúra.
Ezzel szemben Tarr Zoltán működése az újkori magyar történelem egyik legszomorúbb fejleménye, mert 16 év éhhalál és szareső után Tarr legnagyobb teljesítménye, hogy a NER intézményrendszere, tolvajai és dilettánsai röhögve mentik át magukat éppen az új rendszerbe.
Marad minden a régiben – írta Simon Márton költő és műfordító, miután október 31-én a Tisza-kormány benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló javaslatot.
Nem Simon volt az egyetlen, aki ezt követően felháborodásának adott hangot.
Számos kulturális szereplő fejezte ki nemtetszését a tervezet ezen részével kapcsolatban, elsősorban azt kifogásolva, hogy az egyáltalán nem tükrözi a kormányváltást és a korábban megígért kultúrpolitikai fordulatot, még gesztus szinten sem rugaszkodik el a régi, kritizált finanszírozási struktúráktól és értékrendektől.
A széles körben vitatott legitimitású Magyar Művészeti Akadémia (MMA) státusza és finanszírozása például változatlan maradt, sőt a számára biztosított forrásokat egyenesen növelték: 13,98 milliárd forintról 14,39 milliárdra.
Mohos Márton / 24.hu L.
Simon László akadémiai székfoglalója a Magyar Művészeti Akadémián 2023. november 28-án.
A hazai kulturális szcéna több szakmai szervezete nyílt levélben fordult Tarrhoz , aki a Kossuth Rádióban válaszolt .
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azzal igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy elmondta: drasztikus átalakítás zajlik, a költségvetés pedig „nem kőbe vésett dokumentum, hanem egy élő szövet”, tehát a jelenlegi verzió nem a végleges.
Hasonló magyarázatot fogalmazott meg hétfői országgyűlési felszólalásában Magyar Péter is.
A miniszterelnök szerint a benyújtott tervezet a ma hatályos törvények szerint egy átalakítás kellős közepén készült, ami még nem öltött jogi formát, azt törvényesen nem lehetett átvezetni a költségvetés tervezetén.
A Magyar Művészeti Akadémia például a kormánytól független köztestület, működésének átalakítását már megkezdték, de ehhez az Alaptörvény módosítására és mintegy 150 jogszabály átírására van szükség.
A kulturális költségvetésen tehát a parlamenti vita során módosító javaslatokkal terveznek változtatni.
A kormányfő szerint jelenleg több mint egy tucat kulturális intézményben zajlik átvilágítás, és az intézményrendszer átalakítása is megkezdődött, ezeknek mind nyoma lesz a költségvetésben.
Fehér Renátó író, költő, irodalmi szakember, a Szépírók Társaságának tagja és az Irodalmi Szakszervezet Kultúrpolitika munkacsoportjának vezetője.
Ő volt segítségünkre abban, hogy tisztázzuk, mi okozott pontosan ilyen mértékű felháborodást, és melyek azok az ügyek, amik a kulturális költségvetés kérdéskörében azonnali rendezésre szorulnak: tisztázni kell a Magyar Művészeti Akadémia helyzetét, a Nemzeti Kulturális Alapnak pedig vissza kell kapnia azokat a jogosítványait és forrásait, amikkel az elmúlt másfél évtizedben fennálló brutális aránytalanság helyreállítható.
Mi a baj az MMA-val, és megnyugtató-e a kormányzat válasza?
Az MMA jogi státusza egyáltalán nem magától értetődő, sőt nézeteink szerint kifejezetten problémás – kezdi lapunknak Fehér Renátó, aki úgy folytatja: „Az MMA-nak sosem volt olyan szakmai legitimációja vagy teljesítménye, ami indokolta volna, hogy a NER kezdeti időszakában köztestületté nyilvánítsák, majd alkotmányba foglalva brutális túlhatalmat adjanak neki a kultúra területén – például azzal, hogy a kulturális támogatásokról döntő Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumi tagjainak harmadát az MMA delegálja.” The post Új kormány, régi pénzosztás?
Ezért áll a bál a Tisza kultúrafinanszírozási tervezete körül first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.