A tűzoltók vasárnap reggel is küzdöttek a lángokkal a görögországi Szkírosz szigetén, ahol szombat óta heves erdőtűz tombol, számolt be az ERT állami televízió.
Szalamiszon a tűznek két halálos áldozata is volt a hétvégén.
Az Athén melletti Szalamisz szigetén pusztító erdőtüzek legalább két ember életét követelték.
A helyi tűzoltóság szóvivője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a sziget déli részén található Perisztéria strand közelében két holttestet találtak.
Korábban szinte egy időben két erdőtűz is fellángolt a sziget déli, illetve keleti felében található népszerű fürdőhelyei közelében.
Turisták és helyi lakosok százait szólították fel evakuálásra.
A parti őrség saját közlése szerint öt járőrhajót küldött ki a fürdőzők és a lakosok biztonságba helyezésére, amely akcióban magánhajók is segítséget nyújtottak.
Körülbelül 150 tűzoltó, valamint négy tűzoltó repülőgép és hat helikopter is részt vett a lakott területeken tomboló tüzek megfékezésében.
Az ERT tájékoztatása szerint Szkíroszon az éjszaka nagyon nehéz volt a tűzoltók számára, mert erős, örvénylő szél fújt a szigeten.
Jelenleg mintegy száz tűzoltó vesz részt a mentési munkálatokban, akiket 11 repülőgép és 5 helikopter, valamint mintegy húsz földi jármű támogat, közölték a tűzoltók az X közösségi oldalon.
Az ERT-nek nyilatkozva Szkírosz polgármestere, Kiriákosz Antonopulosz elmondta, hogy Pefko település környékét óvintézkedésként kiürítették, miután a polgári védelem erre vonatkozó parancsot adott ki.
Jelenleg egyetlen település sincs veszélyben, kivéve néhány elszórt nyaralót, mondta. (MTI) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.