Gyurcsány Ferenc politikától visszavonult ex-miniszterelnök vasárnap új bejegyzéssel jelentkezett Facebookon .
Ebben a bosszúvágyról ír hosszasan, amely szerinte emberi érzés, és még az emberek politikai érzésvilágában is legitim lehet.
De az „amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek” közmondás ez esetben fordítva igaz.
Ami jogos indulatként vezérelheti az egyes embert, arra nem épülhet állami politika – írta a DK korábbi elnöke.
Egy ország irányításához szerinte olyan szabályokra van szükség, amelyek mindenkire egyformán vonatkoznak, arányosak, átláthatók és ellenőrizhetők.
Ha egy hatalom a bosszút teszi meg vezérelvnek, Gyurcsány szerint két út áll előtte: vagy törvényes felelősségre vonássá, arányos büntetéssé és jóvátétellé szelídíti az indulatot – ez a helyes irány szerinte –, vagy folyamatosan új ellenségeket keres.
De mert a bosszú sosem lesz teljes, ezért elég, az végül magát a bosszúállót emészti fel – osztotta meg véleményét az ex-miniszterelnök .
Gyurcsány szerint akit sérelem ért, annak jár, hogy sérelmét elismerjék, az igazságot feltárják, a felelősöket pedig törvényesen felelősségre vonják.
Ha viszont ez az elégtétel elmarad, két dolog történhet.
Az egyik: teret nyerhet a magánbosszú, mert az emberek maguk veszik kézbe azt, amit az állam elmulasztott.
A másik: az a hatalom, amely ellenzékben kiszolgálta a bosszúvágyat, sőt épített is rá, majd kormányra kerülve nem ad elégtételt a meggyötörteknek, az könnyen hitelét vesztheti.
A ma már íróként dolgozó Gyurcsány szerint nem kell eltitkolni vagy szégyellni a bosszúvágyat, hanem igazsággá, felelősséggé és jóvátétellé kell alakítani azt – ez a demokratikus állam feladata.
Kapcsolódó „Maga szerint tudok olyan mondatot mondani, amitől meglepődnek az emberek?” – elkísértük Gyurcsány Ferencet a lakóautós országjárására A Tisza és Fidesz háborújának árnyékában lakókocsis országjárásra indult Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke fórumozás helyett történeteket mesél a magáról hagyott vidékről.
Riportba oltott mozgó interjú.
The post Gyurcsány Ferenc: bosszúvágyra nem épülhet állami politika first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.