Az Egyesült Államok továbbra is folytatja a hírszerzési értesülések megosztását Ukrajnával, ugyanakkor Kijevvel és Moszkvával is együttműködik a háború lezárása érdekében – közölte Donald Trump amerikai elnök Washingtonban kedden, és védelmébe vette az Oroszországgal kötött gázolaj-megállapodást is. „Segítünk nekik, és hírszerzési értesüléseket osztunk meg.
A háború végét szeretnénk, így velük és Oroszországgal is együttműködünk e végett” – mondta Trump újságíróknak nyilatkozva Ukrajnáról.
Korábban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állította , hogy Ukrajna semmilyen korai figyelmeztetést nem kapott partnereitől arra a Kijev elleni orosz ballisztikus rakétatámadásra vonatkozóan, amely során öt rakéta talált el civil infrastruktúrát.
Trump ismét azt a meggyőződését fejezte ki, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is a háború lezárását akarja, de „sok a gyűlölet köztük”, és „nem tudják, hogyan lépjenek ezen túl”.
Az elnököt az orosz gázolajról született megállapodás kapcsán arról kérdezték, hogy az abból származó bevételek segítik-e az orosz hadigépezetet.
Trump azt válaszolta, hogy Oroszország nem kifejezetten az Egyesült Államoknak, hanem a világpiacra szállít gázolajat. (via MTI) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.