November 9–e és 22-e között „Koalicja” néven zajlik majd hadgyakorlat Lengyelországban.
A gyakorlatban 12 európai ország mintegy 3 ezer katonája vesz részt.
A misszió célja annak gyakorlása, hogyan lehet egy haderőt Ukrajnába szállítani, ott megvédeni és ellátni.
Emellett a többnemzetiségű csapatok közti parancsnoksági és irányítási rendszer hatékonyságát is teszteli - írta a BBC .
A szárazföldi, tengeri és légi műveletekbe összesen 2 800 katonát vonnak be, köztük 300 brit katonát.
Az Egyesült Királyság két Typhoon vadászgéppel is hozzájárul, amelyek a kereskedelmi repülők biztonságos ukrajnai légterébe való visszatelepítését szimulálják.
A tengeri misszió élére Törökország állt, amely az aknák eltávolítását és a Fekete-tengeri kereskedelem újraindítását vezényli.
A brit, francia és belga katonák mellett többek között Németország, Lengyelország, Spanyolország és Svédország küldött csapatai is részt vesznek a misszióban.
A tervezett biztonsági erő célja az lenne, hogy Ukrajna mellett álljon a fegyverszünetet követően, és támogatást nyújtson az ország újjáépítésében.
A nyugati tisztviselők leszögezték, hogy ezek az erők nem végeznének támadó műveleteket, nem vennének részt békefenntartó vagy tűzszüneti megfigyelő missziókban, és nem a NATO irányítása alatt működnének.
Ehelyett jelenlétükkel Ukrajna stabilitását és biztonságát erősítenék.
A közleményből kiderült, az Egyesült Államok részt vett a tárgyalásokban, de nem csatlakozik ehhez a misszióhoz.
Bár a gyakorlat jól mutatja a részt vevő országok elkötelezettségét, továbbra is nyitott kérdések maradnak.
Katonai tisztviselők nem közöltek részleteket egy esetleges ukrajnai bevetési forgatókönyvről, és az sem világos, milyen szerepet tölthetne be a nyugati kiképző erő az ukrán katonák számára, akik máris széles körű harci tapasztalatokkal rendelkeznek, különösen a drónháború területén.
A BBC felidézte, hogy az orosz kormányzat már világossá tette az ellenállását az ügyben.
Vlagyimir Putyin elnök tavaly kijelentette, hogy minden külföldi csapat Ukrajnában „jogszerű célpontnak” minősülne.
A lap hozzátette, az Ukrajna és szövetségesei részéről jelentkező elszántság ellenére azonban Oroszország továbbra sem mutat semmilyen hajlandóságot a háború befejezésére. (BBC)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.