A pénzügyminiszter szerint újra növekedni fog a gazdaság
Kármán András ezt a 2027-es költségvetés bemutatásakor jelentette ki.
Kármán András ezt a 2027-es költségvetés bemutatásakor jelentette ki.

Új néven, de lényegében ugyanazokkal a munkatársakkal és célokkal folytatja működését Brüsszelben az Orbán Viktor korábbi kormányához kötődő MCC Brussels, miután a Magyar Péter vezette kormány megvonta tőle az állami finanszírozást. Az október 14-én bemutatkozott Freedom and Sovereignty Initiative Europe (FSI Europe) élén továbbra is Frank Füredi magyar származású brit szociológus áll. A szervezet az európai szuverenista és patrióta erők brüsszeli befolyását kívánja erősíteni, bemutatkozó rendezvényén a német AfD és a francia Nemzeti Tömörülés képviselői is felszólaltak. Füredi szerint az indu…

Lesz-e fedezet a kormányfő által bemutatott költségvetésre, vagy adódhatnak gondok a megvalósítással? The post Stabilizál vagy recseg-ropog? – szakértők Magyar Péter első költségvetéséről first appeared on 24.hu .

Amekkora fellélegzést jelentett a 90-es években a rendszerváltás a társadalomnak, akkora sokkot a már jó ideje hanyatló szocialista gazdaságnak.

Az olajtársaság nyereségét csökkentheti leginkább a kormány adóreformja. Az OTP hideget és meleget is kap, a Richter megúszhatja a pluszadókat.

Putyinnal és Hszi-Csin Pinggel is tárgyalna.

Futó Pétert, a Zenga ingatlanpiaci elemzési vezetőjét kérdeztük jelenlegi és várható lakáspiaci trendekről és arról, hogyan lett egyszerűbb az ingatlanok keresése az alkalmazásuknak köszönhetően.

Jelentősen rosszabbul járhatnak a használt lakást vásárlók az Otthon Start lecserélésével. A jövőre induló Wekerle+ programban magasabb kamattal és szigorúbb feltételekkel lehet majd hitelhez jutni, a 41 év felettiek pedig teljesen kiszorulnak a támogatott konstrukcióból.

A Magyar Péter által ismertetett jövő évi költségvetési adatok közül a legfontosabb szám a 4,9 százalékos hiánycél – jelentette ki Palócz Éva. A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója szerint igazi megszorító intézkedés nem nagyon hangzott el a miniszterelnök hétfői beszédében.

Több ezer milliárd forintos átrendezést hajt végre a Tisza-kormány a 2027-es költségvetésben, amely elsősorban a minimálbéreseknek, a bruttó 680 ezer forint alatt keresőknek, a nyugdíjasoknak és a béremelésben részesülő állami dolgozóknak kedvez. A terhek a tehetősebb rétegekre, a nagyobb vállalatokra és egyes szektorokra hárulnak, a 40 év feletti kétgyerekes anyák pedig elveszíthetik adómentességüket. A csomag legnagyobb kérdése, hogyan csökkenti a kormány 2200 milliárd forinttal a kiadásokat, a részleteket kedden Magyar Péter miniszterelnök és Kármán András pénzügyminiszter ismerteti. Magyar…
Átadta az Alteo Circular a kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel a cégcsoport a visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - áll a közleményükben.

Az előző kormány a 2026-os és 2027-es költségvetésben egyetlen forintot sem különített el arra, hogy az anyák szja-mentességét továbbvigye - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a keddi sajtótájékoztatóján. A kormányfő szerint ez az intézkedés jövőre 200 milliárd, a ciklus végéig pedig 600 milliárd forintba került volna, de erre nem biztosított semmilyen fedezetet az Orbán-kormány. A családokat érintő adóintézkedéseket Kármán András mutatta be a sajtótájékoztatón. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kétgyermekes édesanyáknál megmarad a 40 év alatti anyák szja-mentessége, ráadásul náluk …

A reklámszövetség rámutat, hogy a reklámozás pörgeti a növekedéshez szükséges fogyasztást, a pluszteher miatt csökkenő reklámtevékenység így fékező hatással bírna. Azt sem látják biztosítottnak, hogy a különadó vonatkozna a hazai piac jelentős részét uraló globális techóriásokra – enélkül viszont romlana a magyar cégek versenyképessége.

A medvepiac mélypontja valószínűleg már mögöttünk van. A kriptó rövidesen „normál” eszközosztállyá válhat, miközben a tokenizáció átalakítja a brókervilágot.

„A költségvetést nem lehet olyan ígéretekre alapozni, amelyek mögött nincsen valódi fedezet” – jelentette ki Magyar Péter, aki szerint a kormány a fegyelmezett gazdálkodással felszabaduló forrásokat az egészségügybe, az oktatásba és a szociális szférába irányítaná. The post Az EU eltörölheti a migrációs bírságot; Magyar megérti a szakszervezetek kritikáit; visszakapják a jogköröket az önkormányzatok first appeared on 24.hu .

Három balkáni országban lesz csak alacsonyabb a társasági adó kulcsa.

A magyar társadalom egyértelmű többsége a természetvédelmet helyezi előtérbe a gazdasági érdekekkel szemben, ha a Balaton környéki beruházásokról van szó – derül ki a 21 Kutatóközpont októberi reprezentatív felméréséből. A lakosság nagy része túlzottnak tartja a tópart beépítését, és a magyar tenger védelmében határozott állami beavatkozást, akár építési tilalmat vagy a kockázatos beruházások leállítását is támogatná – tárta fel a 21 Kutatóközpont .

Magyar Péter és Kármán András a kormányzat keddi tájékoztatóján mutatja be a 2027-re tervezett költségvetést.

4,9 százalékos hiánnyal számolnak.

A Magyar Reklámszövetség szerint a reklámadó visszavezetése veszélyeztetheti a hazai médiapiac versenyképességét. A szervezet részletes gazdasági hatásvizsgálat közzétételét kéri a kormánytól. The post A hazai médiapiac fizetheti meg a reklámadó árát a globális techcégek helyett – reklámszövetség first appeared on 24.hu .

Magyar Péter Kármán Andrással mutatta be részletesen a jövő évi büdzsét

Sok tekintetben nagyobb terhet ró a vállalkozásokra jövőre az állam, a társasági adó azonban az emelése után is a legalacsonyabbak között marad.

12–18 százalékos beruházási rést becsülnek.
Magyar Péter hétfőn ismertette a 2027-es költségvetés főbb intézkedéseit, kedden reggel pedig a Kossuth Rádióban a büdzsé gazdasági előrejelzéseiről és a hiánycélról beszélt. A kormányfő az „igazságosság és a fejlődés költségvetésének” nevezte a tervezetet, amely adócsökkentésekkel, béremelésekkel és magasabb családi, illetve nyugdíjellátásokkal számol. Most Kármán András pénzügyminiszterrel közli a legújabb részleteket. Kövesse élőben folyamatosan frissülő cikkünkben!

Súlyos fennakadások jelentkeztek a Revolut működésében kedd reggel. Több felhasználó nem tudott utalni vagy pénzt váltani, emellett a kártyás fizetések és a készpénzfelvételek is meghiúsultak – írta a Revb. A cég hivatalos státuszoldala ugyanakkor nem jelzett szolgáltatási hibát.

A miniszterelnök szerint egy költségvetés nem tudja megoldani az elmúlt 16 év bűneit, de szinte minden magyar jobban fog járni.
Kedd reggel tömegesen jelezték a felhasználók, hogy problémák merültek fel a Revolut alkalmazásában. A beszámolók szerint több alapvető szolgáltatás sem működik: a felhasználók nem tudnak devizát váltani, átutalást indítani, kártyával fizetni, de még ATM-ből sem tudnak készpénzt felvenni. A hiba nemcsak Magyarországon jelentkezett, ráadásul az androidos, valamint az iOS-es készülékeket is érinti.

A pedagógus és az egészségügyi szakdolgozói érdekképviselet is idei emelést, és az ígéreteknek megfelelő nagyobb költségvetési ráfordítást vár. The post A PDSZ és az egészségügyi szakdolgozói kamara is idei béremelést várt, ezt kérik Magyar Pétertől first appeared on 24.hu .