Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Gazdaság kategória16437 cikk (548 oldal)
BlikkGazdaság
GazdaságBlikk

Bayer Zsolt reagált Molnár Áron vádjaira: „Visszafizettem hárommillió forintot”

Molnár Áron dokumentumokra hivatkozva bírálta Bayer Zsolt korábbi NKA-támogatásait, a publicista pedig már reagált is a vádakra. Bayer elmondása szerint egy 2014-es támogatás esetében, rajta kívül álló okok miatt nem készült el a tervezett könyv, ezért 2020-ban visszafizette a szóban forgó hárommillió forintot. Molnár szerint azonban a pénz visszafizetése után egy meg sem hirdetett NKA-pályázaton jutott újabb milliókhoz.

Mennyi plusz költséggel jár egy lakáshitel felvétele és hogyan lehet rajta csökkenteni?
GazdaságZalai Hírlap

Mennyi plusz költséggel jár egy lakáshitel felvétele és hogyan lehet rajta csökkenteni?

Egy lakásvásárláshoz nem elég az önerőt összespórolni és a havi törlesztőrészletet kiszámolni: az értékbecsléstől a közjegyzői díjig sorra jönnek azok a kisebb-nagyobb tételek, amelyek a hitelfelvétel során, az önerőn felül terhelik a családi kasszát. Ezek együttes összege akár több százezer forintot is elérhet, ezért érdemes már a tervezés során számolni velük – legyen szó piaci vagy állami támogatású Otthon Start hitelről. A BiztosDöntés.hu szakértői mutatják, mire számítsunk, és hogyan spórolhatunk akár több százezer forintot is a bankválasztással.

Több mint 2 millió jutna fejenként, mégsem ennyit látunk a pénztárcánkban
GazdaságEconomx

Több mint 2 millió jutna fejenként, mégsem ennyit látunk a pénztárcánkban

Több mint 21 960 milliárd forintot tartottak a magyar háztartások készpénzben vagy lekötés nélküli bankszámlán 2026 második negyedévének végén. Ha ezt egyenlően szétosztanánk az ország lakossága között, fejenként több mint 2,3 millió forint jutna. A szám azonban csalóka: a pénz eloszlása rendkívül egyenetlen, így sok magyar háztartásnak meg sem közelíti ezt az összeget a megtakarítása.