Kormánypárti
Független
Ellenzéki
•Hírfigyelő
Gazdaság kategória16577 cikk (553 oldal)
BlikkGazdaság
GazdaságBlikk

Kijózanító számok: egy év alatt 765 italbolt húzta le a rolót Magyarországon

Jelentősen csökkent a vendéglátóhelyek száma Magyarországon: a KSH friss adatai szerint egyetlen év alatt 765 italbolt szűnt meg, ami harmadával több, mint egy évvel korábban. Az éttermek és büfék száma is tovább esett. A szakma szerint az állami támogatások nem tudták megállítani a bezárási hullámot, mert a lakosság a gazdasági bizonytalanság miatt visszafogta a fogyasztását.

444Gazdaság
Gazdaság444

Az OTP megveszi a Baltikum harmadik legnagyobb bankját

Az OTP Bank megállapodást írt alá a Luminor Bank megvásárlásáról egy Blackstone-hoz köthető magántőke-konzorciumtól és a DNB Banktól – jelentette be hétfőn a magyar bankcsoport. A Luminor a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) harmadik legnagyobb bankja, így az OTP eddigi 11 országos jelenléte 14-re bővül. A tranzakcióval az OTP mérlegfőösszege 13 százalékkal nő, és – ami a csoport szempontjából talán a legfontosabb szám – az eurózónás hitelállomány aránya 42-ről 50 százalékra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az OTP portfóliója egyre kevésbé függ a forint sorsától, és egyre inkább a…

444Gazdaság
Gazdaság444

Haragos Balaton – 4 kilométerre sodorta el a szél a parttól a matracos férfit, amikor végre sikerült kimenteni

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 17–19. között 18 esetben 27 embert mentettek ki a tóból, írja összesítésében a Police.hu . Az időnként viharos szélben elsodródott SUP-osokat, szörfdeszkásokat, homokpadra futott, felborult vagy műszaki hibás vitorlások utasait segítették ki a vízirendőrök, egy esetben pedig újraélesztésnél működtek közre. Felelőtlenségből sem volt hiány, olvasható a cikkben, egy 50 éves férfi a viharjelzés ellenére matraccal ment fürdeni, de elsodródott, a rendőrök a parttól négy kilométerre mentették ki. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság ar…

Hozzányúltak a lakossági állampapírok kamataihoz – Itt a befektetők reakciója
GazdaságPortfolio

Hozzányúltak a lakossági állampapírok kamataihoz – Itt a befektetők reakciója

Kiugró számokat hoztak múlt héten a lakossági állampapírok, miután az ÁKK bejelentette: kamatcsökkenés jön a legkedveltebb fix kamatozású papíroknál. A Fix Magyar Állampapírba kereken 100 milliárd forintot lapátoltak a magyarok, de a Magyar Állampapír Plusz is szépen megnövelte a heti értékesítési számait. A befektetők lépése nem meglepő: július 17-től már csak a 0,5 százalékponttal alacsonyabb kamatozású papírok voltak elérhetők, ezt a kamatvágást a jelek szerint sokan meg akarták előzni.

BlikkGazdaság
GazdaságBlikk

Boráros Gábor újabb veszteséggel küzd, kislánya, Zora életét is megviselheti a szakítás – ezt mondja erről a szakember

Újabb fájdalmas fordulat árnyékolta be Boráros Gábor életét. Miután alig több mint fél éve tragikus körülmények között elveszítette gyermeke édesanyját, most újabb veszteséggel kellett szembenéznie: véget ért a kapcsolata szerelmével, Dórával. A szakítás nemcsak az MMA-harcos számára jelenthet komoly lelki megterhelést, hanem a négyéves Zoránál is újabb törést okozhat. A kislány ugyanis rövid időn belül ismét egy olyan embert veszített el a mindennapjaiból, aki fontos szerepet töltött be az életében. Szakember szerint egy ilyen veszteség feldolgozásához érdemes gyermekpszichológus segítségét k…

Vásárolt két-három éve a Temunál? Ön is jogosult a 2000 forintos kompenzációra – Mutatjuk, hogyan
GazdaságPortfolio

Vásárolt két-három éve a Temunál? Ön is jogosult a 2000 forintos kompenzációra – Mutatjuk, hogyan

Megkezdte a magyarok kompenzálását a Temu, az online piactér európai üzemeltetője 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, aki 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásárolt a Temu weboldalon vagy az applikációban. Erről az érintettek a napokban emailben kapnak értesítést - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn.

Célegyenesben az év energetikai projektje, és sokat nyerhet rajta Magyarország
GazdaságPortfolio

Célegyenesben az év energetikai projektje, és sokat nyerhet rajta Magyarország

Fontos állomásához ért az európai villamosenergia-piac és -rendszer egységesülési folyamata, aminek hatásai ősztől Magyarországon is érezhetővé válhatnak. Az elmúlt időszakban ugyanis érdemi előrelépések történtek az úgynevezett MARI és PICASSO platformokhoz, vagyis az egységes európai kiegyenlítőenergia-piacokhoz történő csatlakozás folyamatában. Az év energetikai projektje alapvetően alakíthatja át Magyarország villamosenergia-piacát is, közvetlenül érintve a hazai árakat, a hálózati stabilitást és a piaci szereplőket. Az októberi csatlakozástól számos közvetlen gazdasági és technikai hatás …

A múltheti gyengülés után próbál talpra állni a forint
Gazdaság24.hu

A múltheti gyengülés után próbál talpra állni a forint

Két hónapja nem látott dolog történt a forinttal a múlt héten: a magyar deviza majdnem 2 százalékkal gyengült az euróval szemben – írja a portfolio.hu . A gazdasági portál közlése szerint a héten javulhat az árfolyam: „lassan 361 felé tart az euró-forint árfolyam, a jelenlegi 361,2 körüli szint már majdnem fél százalékkal alacsonyabb a péntek estinél”. Elemzők szerint az euró-forint jegyzés a jelenlegi szint környékén tetőzhet. Hétfő reggel 363,1-nél járt a forint az euróval szemben, ez egyelőre minimális, 0,1 százalékos gyengülést jelent a magyar deviza szempontjából péntek estéhez képest. ha…