
Kilőtt az OTP árfolyama a bankvásárlás hírére, az olajár csökken, a forint erősödik a nap elején
A befektetők reagálnak az OTP baltikumi bankvásárlására, a forint erősödik a jegybank kamatdöntése előtt.

A befektetők reagálnak az OTP baltikumi bankvásárlására, a forint erősödik a jegybank kamatdöntése előtt.

Kivárásra ösztönzi a lakásvásárlókat a hitelkamatok csökkenése. Az idei két alapkamatvágást újabbak követik, ami egyre olcsóbb lakáshitelekkel kecsegtet. A két-három éve még 8-9 százalékos kamattal felvett kölcsönöket már most érdemes kiváltani.

Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy feljelentése nyomán a rendőrség nyomozást rendelt el egy, Tiborcz István érdekeltségeit érintő, általa tőzsdei csalásnak vélt ügyben. A politikus szerint Tiborcz többségi részvényese volt egy részvénytársaságnak, amely túlárazottan vásárolta meg egy hozzá köthető cég tulajdonrészét, ő pedig időközben értékesítette részvényeit. A leírásból és a csatolt dokumentumból kiderült, hogy az érintett tőzsdei társaság az Alteo. A vállalat közölte a Portfolio-val, hogy nem érkezett hozzájuk rendőrségi megkeresés, a konkrét Éltex-ügyben pedig nem …
Pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség azzal a két nőből és egy férfiból álló társasággal szemben, akik hamis 50 és 100 eurós bankjegyekkel vásároltak Albertirsán és Gödöllő környékén. A vádlottak bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság hoz majd döntést.

Az OTP-csoport ezzel 14 országra bővíti jelenlétét, több mint 10 százalékkal növeli mérlegfőösszegét, az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50...

Két ok miatt úgy döntött a Citroen importőr, hogy szinte a teljes palettán olcsóbb modelleket vezet be.

Az OTP Bank tegnap este váratlanul bejelentette , hogy története legnagyobb felvásárlását hajtja végre, megveszi a Baltikum egyik legnagyobb bankját, a Luminort. Bukta Gábor, Concorde elemzési üzletág vezetője értékelte a tranzakciót.

Az eurót 361,87 forinton jegyezték reggel hét órakor, alacsonyabban a hétfő esti 362,37 forint után

Bőkezűen szórták a közpénzt a tárcavezető kényelmére.

Hadházy Ákos tett feljelentést az Alteo tavalyi akvizíciója nyomán, miután a tőzsdei cég kisbefektetői nagyot buktak egy veszteséges cég felvásárlásán.

Története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre az OTP. De hát mekkorát hajtson végre, amikor maga is történetének legnagyobb méretében van? Az elmúlt évek felvásárlásaival és organikus növekedéssel akkorára nőtt az OTP-csoport, amekkora korábban soha nem volt. Nyilván a profitja is, az évente bőven több mint ezermilliárd forintot valamire el kell költeni, Az újabb akvizícióval már tizennégy országban lesz jelen a bankcsoport, mérlegfőösszege több mint 10 százalékkal nő, az új pénzintézet a csoport profitjához is hozzátesz majd. A Luminor megvásárlásával az egyébként is egyre inkább már euró…
Jelentősen csökkent a vendéglátóhelyek száma Magyarországon: a KSH friss adatai szerint egyetlen év alatt 765 italbolt szűnt meg, ami harmadával több, mint egy évvel korábban. Az éttermek és büfék száma is tovább esett. A szakma szerint az állami támogatások nem tudták megállítani a bezárási hullámot, mert a lakosság a gazdasági bizonytalanság miatt visszafogta a fogyasztását.

Fennállásnak legnagyobb akvizícióját vitte végbe.

A jövőben nem lehet automatikus állami mentőövre számítani, attól tartanak, magyar gazdaságok ezrei tűnnek el.
Jelentős akvizíciót jelentett be hétfőn az OTP Bank: megállapodást kötött a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor felvásárlásáról. A tranzakcióval az OTP először jelenik meg a balti piacokon, s így már 14 országban lesz jelen.

Az összegből 37,4 milliárd forintot fordítottak aszálykár-kompenzálásra a közlemény szerint

A Luminor Bank felvásárlásával a Baltikumban terjeszkedik az OTP Csoport.

Az OTP Bank megállapodást írt alá a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal a Luminor megvásárlásáról, amely a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja – írta közös közleményében az OTP Bank és a Luminor Bank. Ez az OTP eddigi legnagyobb akvizíciója.

A Luminor felvásárlásával immár 14 országban lesz jelen a pénzügyi csoport.

Az észt, lett és litván piacra is betör a Luminor megvásárlásával a magyar bankcsoport.
Az OTP Bank megállapodást írt alá a Luminor Bank megvásárlásáról egy Blackstone-hoz köthető magántőke-konzorciumtól és a DNB Banktól – jelentette be hétfőn a magyar bankcsoport. A Luminor a balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) harmadik legnagyobb bankja, így az OTP eddigi 11 országos jelenléte 14-re bővül. A tranzakcióval az OTP mérlegfőösszege 13 százalékkal nő, és – ami a csoport szempontjából talán a legfontosabb szám – az eurózónás hitelállomány aránya 42-ről 50 százalékra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy az OTP portfóliója egyre kevésbé függ a forint sorsától, és egyre inkább a…

Összességében 136 milliárd forintnyi állampapírt vettek a múlt héten a magyar lakossági befektetők. Ez feltűnően sokkal több, mint az előző négy hétben, amikor rendre 60 milliárd körüli volt az összvásárlás.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 17–19. között 18 esetben 27 embert mentettek ki a tóból, írja összesítésében a Police.hu . Az időnként viharos szélben elsodródott SUP-osokat, szörfdeszkásokat, homokpadra futott, felborult vagy műszaki hibás vitorlások utasait segítették ki a vízirendőrök, egy esetben pedig újraélesztésnél működtek közre. Felelőtlenségből sem volt hiány, olvasható a cikkben, egy 50 éves férfi a viharjelzés ellenére matraccal ment fürdeni, de elsodródott, a rendőrök a parttól négy kilométerre mentették ki. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság ar…

Az európai tőzsdéken ma vegyes mozgásokat láttunk, ehhez képest a magyar piac relatíve felülteljesítő volt, mérsékelt pluszban zárt a BUX.

Van egy részvény, amely szépen csendben rendkívül erősen kezdett teljesíteni és napjaink legmeghatározóbb bizonytalanságával szemben is rendkívül ellenállónak mutatkozik. Egyre több befektető fedezi fel magának ezt az ígéretes lehetőséget, most pedig mi is alaposan megvizsgáljuk.

A vállalat a munkáltatói érdekképviselet által felvázolt öt pontból álló követeléscsomagból négyet elfogadott, de az ötödiket, ami a menedzsment tagjaira nem vonatkozó, egységes, 6 százalékos béremelést írta volna elő, az IKEA elutasította.

Kiugró számokat hoztak múlt héten a lakossági állampapírok, miután az ÁKK bejelentette: kamatcsökkenés jön a legkedveltebb fix kamatozású papíroknál. A Fix Magyar Állampapírba kereken 100 milliárd forintot lapátoltak a magyarok, de a Magyar Állampapír Plusz is szépen megnövelte a heti értékesítési számait. A befektetők lépése nem meglepő: július 17-től már csak a 0,5 százalékponttal alacsonyabb kamatozású papírok voltak elérhetők, ezt a kamatvágást a jelek szerint sokan meg akarták előzni.

Újabb mozgalmas héten vagyunk túl, és a következő napokra is jut feladat – írta a Facebook-oldalán Kármán András. A pénzügyminiszter arról is írt, min dolgoznak épp: első lépésben a 2026-os költségvetés módosítása, majd ősszel a jövő évi büdzsé benyújtása kerülhet terítékre.
Újabb fájdalmas fordulat árnyékolta be Boráros Gábor életét. Miután alig több mint fél éve tragikus körülmények között elveszítette gyermeke édesanyját, most újabb veszteséggel kellett szembenéznie: véget ért a kapcsolata szerelmével, Dórával. A szakítás nemcsak az MMA-harcos számára jelenthet komoly lelki megterhelést, hanem a négyéves Zoránál is újabb törést okozhat. A kislány ugyanis rövid időn belül ismét egy olyan embert veszített el a mindennapjaiból, aki fontos szerepet töltött be az életében. Szakember szerint egy ilyen veszteség feldolgozásához érdemes gyermekpszichológus segítségét k…