
Nyolcvan migráns veszett tengerbe egyetlen hajóról
Szinte az összes utast elveszítették a tengeren az embercsempészek.

Szinte az összes utast elveszítették a tengeren az embercsempészek.

Kifejezetten hegyvidékre és klímaváltozásra optimalizált rét lehet a kertből.

A száraz, aszályos időszakban minden csepp víz számít – figyelmeztet a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A rossz magyar termés ellenére is kevesebbet kértek a gyümölcsért.
Riasztó eredményre jutottak a kutatók: az elmúlt ezer évben nem voltak olyan erősek az El Nino-jelenségek, mint napjainkban. A szakemberek szerint ez nem egyszerű természetes ingadozás, hanem a globális felmelegedés is szerepet játszhat abban, hogy egyre szélsőségesebbé válik a jelenség.

1500 méter mélyen várt rájuk a meghökkentő látvány

A meggy a rossz termés ellenére is kevesebbe kerül a tavalyinál.

Magyarország tájait és történetét ezer szállal szövik át a folyók, amelyek közül kettő, a Duna és a Tiszta kiemelkedik a nagyságával és kulturális jelentőségével. A legjelentősebb költőinket, íróinkat is megihlették a vizeink, s az ország szimbólumaiként tekintettek azokra. A klímaváltozás miatt még jobban óvjuk őket, hogy megőrizzük a következő generációnak. Tesztelje a tudását folyóinkról!

A magyar borágazat számos kihívással szembesült idén, ezért a szüreti kilátások is kedvezőtlenek – közölte csütörtöki elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt..

Évnyitó a MATE Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Technikumban.

Jó hírt kaptak a lakók Dél-Fejérben! Megérkezett a Fejérvíz laboratóriumi vizsgálatainak eredménye.
Pakisztán hagyományos közösségei egyre inkább az őslakosok gleccseroltási gyakorlatához fordulnak, ahogy súlyosbodik a vízhiány.
Egy egyszerű kérdés, mégis rengeteget elárulhat önről: nézze meg a képet, majd válassza ki azt a madarat, amelyik elsőként megragadja a figyelmét! A választása ugyanis nemcsak az ízlését tükrözi, hanem a személyisége mélyebb rétegeibe is betekintést enged. Vajon melyik madárra voksol? Nézzük, mit árul el önről a döntése!

Mától már az országos bajnokságon szállnak vízre.

Két-három héttel korábban kezdődik 2026-ban a szüret, azonban ez egyáltalán nem jó hír, mert az aszály és az aranyszínű sárgaság együttesen okozza, hogy előre kell hozni a szőlő betakarítását. A klímaváltozás pedig alapjaiban írja át a magyar borászatok működését: előnybe kerülhetnek a prémium előállítók.

Megőrzik a vizes élőhelyeket Somogy legszebb vidékein.
A galápagosi korallok ezer évnyi El Niño-történelem emlékét őrzik.

75 éve nem volt annyi kakapó Új-Zélandon, mint most. Ez azért is bravúr, mert a röpképtelen, kedves külsejű madár csak 2–4 évente szaporodik.

Később pedig már az állatok tartási körülményei miatt is komoly aggodalmak fogalmazódtak meg.

Azt a tanácsot kapták, hogy várjanak. Nem vártak.

Fokozódott a hangulat a Brent, a TTF és az arany esetében is, miközben a vezető európai tőzsdék enyhén estek.

A hazai növényvédelmi ágazatnak egyre több kihívással – köztük a szélsőséges időjárással, az új kártevőkkel és a szűkülő hatóanyag-kínálattal – kell szembenéznie. Görög Róbert, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezetője szerint a gazdák egyre tudatosabban és költségérzékenyebben vásárolnak, miközben a technológiai fejlődés, például a drónos permetezés, komoly lehetőségeket tartogat. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlen az illegális szerek visszaszorítása, a szabályozás észszerűsítése, valamint az innováci…
Nehéz helyzetbe került Erdőkertes felnőtt háziorvosi ellátása: a körzet orvosa váratlanul távozott. És ez nem csak költői kép, egyik nap még rendelt, másnap már sehol sem volt. A településen ráadásul év elején tragikus körülmények között hunyt el a korábbi háziorvos, igaz, őt májusra sikerült pótolni. Az akkor érkezett új háziorvos – egy doktornő most a teljes, tízezres lélekszámú települést kénytelen ellátni. Lehetne mondani, hogy ez egy elátkozott praxis, de valójában a szituáció, mint cseppben a tenger mutatja az országos helyzetet. Megnéztük tehát azt is, mennyire könnyű ma háziorvost talá…

.Több órán keresztül nem lesz víz több lakásban sem.

Az új konstrukció bevezetését az időjárásfüggő megújuló energiaforrások egyre nagyobb szerepe indokolja.

A kezdeményezők szerint a jelenlegi víz- és tájgazdálkodási rendszer hosszú távon nem fenntartható.

Bíróságon támadja meg az Alteo Circular és többségi tulajdonában álló leányvállalata a hulladékgazdálkodási hatóság határozatait, amelyek összesen több mint 54 millió forintos bírságot szabtak ki a cégekre. A társaságok szerint az újrahasználatra előkészített akkumulátorok nem minősülnek hulladéknak, ezért a hatóság jogértelmezésével sem értenek egyet.

A szélerőművek optimális kiegészítői lehetnének a jelenleg napenergia-túlsúlyos magyar energiatermelésnek – állítja Munkácsy Béla, az ELTE Természettudományi Kara környezet- és tájföldrajzi tanszékének vezetője, a terület nemzetközileg elismert szakértője. Szerinte mindez megfelelő szabályozás mellett állami ráfordítások nélkül, a befektetők saját tőkéjéből is megtörténhet. Interjú.

A rendkívüli meleg és a csapadékhiány nem gyakorolt akkora hatást a hazai élelmiszerárakra, inkább a hazai mezőgazdaság alkalmazkodóképességének problémáira világított rá. Magyarországon különösen fontos a klímaváltozás miatt a vízgazdálkodás.

Teljes a sorcsere az agrárkamarában, a somogyi elnök is távozik. Mutatjuk a részleteket!