
Ismeretlen okból megrepedt az algyői vasúti Tisza-híd
A múlt héten 100 kilométer per óra sebességről 60 kilométer per órára csökkentették a megengedett sebességet a hídon.

A múlt héten 100 kilométer per óra sebességről 60 kilométer per órára csökkentették a megengedett sebességet a hídon.

Elég nagy kockázatot vállal, aki ilyen autót vesz, ugyanis semmilyen gyári szervizhátteret nem kap hozzá.

A katonai járművek, helikopterek tervezett gyakorlaton vesznek részt, elsősorban az éjszaka leple alatt.

A lengyel rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Alapvetően érdemes lehet használt autó vásárlására fordítani a kamatmentes munkáshitelt, de mégsem mindenkinek ajánlott erre költeni ezt a legfeljebb 4 millió forintnyi szabad felhasználású hitelkeretet. Erről beszélt az InfoRádióban Garam Dániel, a money.hu hitelszakértője.
Alpesi utakon fogtuk vallatóra a Skoda eddigi legnagyobb méretű modelljét, a rekordnagy kapacitású akkumulátorral szerelt teljesen elektromos hajtású Peaqet, melyben egyszerre akár heten is helyet foglalhatnak.

Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom.

A közlekedést is érintette az eset.
A vadonatúj Opel Astra GSE Line-nal elsőként a Párizsi Autószalonon ismerkedhetünk meg testközelből.

Kőbánya-Kispest és Vecsés között pótlóbuszok járnak.

A dubaji rendőrségi flottát ezúttal egy 800 lóerős, a Mansory által kezelésbe vett Ferrarival bővítették.
Könnyű préda volt a kocsi, benne a kulccsal.
Megkezdődött az elektromos módban egy töltéssel több mint 150 kilométert megtenni képes plugin hibrid Volvo XC90 forgalmazása.

Leszakadt felsővezeték miatt jelentős késésekre kell számítani hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon – közölte a Mávinform. Ez érinti az elővárosi, a szegedi és a debreceni vonatokat is a környéken.
Húszmillió feletti alapárral érkezik Magyarországra a Škoda zászlóshajója, a Peaq. Országokon átívelő menetpróbán vezettük a hétülésesként is elérhető modellt.

A védóvámok mellett érvel a Hyundai Motor vezérigazgatója.

A világháború előtt a Skodánál nem szerénykedtek a névadással – Superb, Favorit, Popular –, de meg is volt rá az okuk, akkoriban luxusautókat gyártottak Mladá Boleslavban. A szocializmusban az elit helyett már a munkást kellett motorizálni, V8-as Superb 4000 helyett lett faros 120-as , a dicsérő elnevezések is számokká szelídültek. A Volkswagen-érában feltámasztották a régi modellneveket, közben a minőség emelkedett, ami 2026-ban már ott tart, hogy a jelzők is újra bátrak: az Epiq után itt a Peaq.

Senki sem halt meg az utakon. Az utóbbi 10 évben összesen 3 ilyen nap volt.

Megérkezett a Skoda új csúcsmodellje, amelynek a nevét is ehhez igazították. Menetpróbán a Peaq!

November közepéig forgalomkorlátozás lesz az Erzsébet híd két budai lehajtóján dilatációjavítás miatt

Felsővezetéki hiba van a hegyeshalmi határátmenetben. Gondok az osztrák vasúti közlekedésben.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjújában elárulta, hogy a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette autópálya-koncessziós szerződés legalább 23 ezer milliárd forintba kerülne az államnak, ami óránként 77 millió forint nettó kifizetést jelentene 2057-ig. A miniszter szerint a szerződés jogszerűtlen, többszörösen túlárazott, és a kormány büntetőfeljelentést tesz hűtlen kezelés gyanúja miatt. Vitézy beszélt az uniós források lehívásáról is: a 127 mérföldkőből 126-ot már benyújtott Magyarország, az Európai Bizottság ellenőrzése októberben kezdődik. A tárc…

Rövid, velős közleményt közölt a cég.

Egy év alatt 15 százalékkal nőtt a lítiumakkumulátorokkal kapcsolatos repülésbiztonsági események száma, az utasok egyre több ilyen eszközt visznek magukkal, egy szélestörzsű gépen akár 1500 is lehet a fedélzeten.

Közel ezren érkeztek az autós találkozóra Tatabányán, ahol 120 különleges járgány sorakozott fel.

Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a keleti partvidékéről, alig egy héttel a legutóbbi tesztet követően, és néhány nappal azután, hogy Phenjan a Koreai-félszigeten tapasztalható feszültség szításával vádolta meg az Egyesült Államokat.