Halálos vasúti szerencsétlenség Spanyolországban, Urda közelében
Legkevesebb tíz ember életét vesztette. ]]>
Legkevesebb tíz ember életét vesztette. ]]>
Egyre többen veszik igénybe az új viszonylatot: a szeptember eleji adatokhoz képest október közepére több mint ezerrel nőtt a járatot naponta használók száma. ]]>

Nem szeretnének örökre lemondani a világ második legnagyobb autópiacáról.

Közzétette a száz legértékesebb globális márkát rangsoroló listáját az Interbrand szervezet. Bár a gazdasági környezet változásai nem igazán kedveztek az autógyártóknak, a Toyota őrzi több mint húsz éve megszerzett elsőségét. Igaz, 2025-höz képest durván 15 milliárd dollárt vesztett értékéből és így a 2022-es értéke alá esett vissza a márka értéke. A piaci változások egyik legnagyobb […]

Bár még legalább egy forduló van a végső győzelméig, a mercedeses Kimi Antonelli máris tudja, él-e majd a világbajnoknak járó 1-essel.
A BKV Zrt. november 9. és 27. között javítja a villamosvágányokat és a vágányok melletti útfelületet. ]]>

Nem árt felkészülni.

Tetővel és anélkül is eléri végsebességet a nyitott Aston Martin Valhalla Spider. A több mint ezer lóerős plug-in hibrid szuperautó 2027-ben érkezik.

Több napon át fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani.

A jármű megcsúszott, átszakított egy szalagkorlátot majd fel is borult.

Immár hazánkban is rendelhető az új belső égésű motoros 3-as BMW. Mutatjuk, mennyit kérnek érte!

Nyílik az olló: a gázolaj ára a várakozásoknak megfelelőlően itthon is emelkedik, ugyanakkor a benzin olcsóbb lett mától.

Legalább 30 ember meghalt, miután összeütközött két vonat a Madridot Andalúziával összekötő nagysebességű vasútvonalon, Mora és Orgaz települések között. A kormány szerint biztosan nő majd az áldozatok száma. Az El País információi szerint egy nagysebességű AVE vonat hátulról futott bele egy várakozó Iryo szerelványbe. A ráfutásos baleset után felfüggesztették a forgalmat. Kasztília-La Mancha régió kormányzati szóvivője azt mondta, hogy a baleset reggel 9 óra körül történt. Az ütközés következtében két kocsi kisiklott. A baleset okát és a sérültek pontos számát még vizsgálják. Kormányzati forr…

A járművek az Alkotmány és a Barátság utca kereszteződésénél akadályozzák a forgalmat.

Vádat emeltek egy heves megyei fiatal nő ellen, aki autójával egy kanyarban kicsúszott, áthajtott a szalagkorláton, majd a jármű a tetejére borult.

Az érintett csomópontokban ideiglenes terelőútvonalakon biztosítják a közlekedést.

Egy amerikai mérnöknek elege lett a drága elektromos pickupokból.

Reptéri kormányvárókkal és bérelt luxusgépkocsikkal jártak az azóta már Magyar Péter felé közelítő zenész kedvében.

Hosszú idő után ismét változtak a magyarországi üzemanyagárak, az egyik típus néhány forinttal olcsóbb lett, míg a másik esetében közel 10 forintos drágulás történt. Íme a pontos számok!
Alázat van, a luxizást pedig megvetik – legalábbis ezt hirdeti rendszeresen Magyar Péter.Ehhez képest most kiderült, hogy a saját testvére egy 70 millió forintos luxusautóval közlekedett!A Jobbra Át n...
Lezárult a STARGATE elnevezésű, európai uniós finanszírozású innovációs projekt. ]]>

A benzin és a dízel ára is változik.

Új, Kaposvár és Dombóvár közötti közúti összeköttetés létesítéséről számolt be a vidék- és településfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

700 ezer euró, irigykedhetnek a zsellérek.
Ausztria a magyar munkavállalók, az ingázók egyik legnépszerűbb úti célja, így magyar autósok tízezreit érinti közvetlenül az a szigorú szabály, amely néhány nap múlva lép életbe a nyugati szomszédunknál. A külföldi utakra késő ősszel már különösen tilos megszokásból elindulni, hiszen a téli gumiabroncsok használatára vonatkozó osztrák előírások megszegéséért a hatóságok akár többmilliós bírságot is kiszabhatnak.

Két fontos menetrendi módosítás is megkönnyítheti a csőszi lakosok mindennapjait az év végétől.

Az 1-es főút és a Dózsa György utca találkozásánál dolgoznak a tűzoltók.

A 2027-ben érkező három új modellből kettőt Kínának, egyet Európának szánnak, és még szélesebb vevőkört céloznak meg vele.

Utód nélkül távozik a Mazda modellpalettájáról az egyik szabadidő-autó. Mutatjuk, mit kínálnak majd helyette!
A Kulcsár Építészstúdió Kft. 142 millió 750 ezer forintért végezheti el a feladatot. ]]>