Déli körvasút: a kormány a felfüggesztett fővállalkozó együttműködését kéri a későbbi munkavégzés biztonságos folytatásához
Válaszok a „Hogyan tovább, Déli körvasút?” kérdésre. ]]>
Válaszok a „Hogyan tovább, Déli körvasút?” kérdésre. ]]>

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki Franciaországban akarta kihozni a Porschéjéből a végsebességet. Nagyon közel járt hozzá, de búcsút inthet az autójának.

Nyomtalanul eltűnt a Williams történelmi Forma–1-es gyűjteményének egy darabja. A csapat nem hagyja annyiban, és jogi útra terelte az ügyet.

Az alábbi eset jól mutatja, miért nem szabad hirtelen felindulásból cselekedni. A nő ügye az ügyészség elé került. Vajon enyhe büntetést kap?

Magyarországon is debütált az új Volvo XC40, EX40, EC40, XC60 és XC90. A svéd márka legkelendőbb típusainál a külső csak kicsit változott, de nagyobb modelleknél a lemezek alatt is jelentős a változás.

Tizenkét ember meghalt és több mint háromszázan megsebesültek a rijádi nemzetközi repülőtér elleni, október 10-i támadásban, a légikikötő hétfő hajnalig zárva tart.
Habár a dán nemzeti vasúttársaság Talgo 230-as szerelvényei már tavaly november óta járnak Koppenhága és Hamburg között, vezérlőkocsi eddig még nem volt hozzájuk. ]]>

Idétlenül néz ki, mégis lehet haszna.

Új csúcsverziót kap a Citroën C3 és C3 Aircross: az Outdoor terephangulatú színekkel, kárpitokkal és kiegészítőkkel teszi ingerekben gazdagabb élménnyé a vezetést.

A végállomáson kapott lángra egy városi autóbusz Csongrád-Csanád megye székhelyén. A közlekedési vállalat dolgozói még időben be tudtak avatkozni.
Még a hét elején jártunk Újpesten az István út és a Pozsonyi utca környékén, ahol március óta tart a felújítás, és az eddigi közlekedési rend teljes átalakítása. Azt már megszokhattuk, hogy ha Budapesten valamilyen utat felújítanak, az gyakran együtt jár azzal, hogy újraálmodják a környék közlekedését is. Ami általában abban merül ki, hogy csökkentik az […]

Bérautónk egykedvűen, de kényelmesen repített át minket a Balkan Rally összes szakaszán, és bár motort nem találtunk benne hátul, panaszkodni nincs okunk.

Úgy fest, hogy a Suzuki bizonyos szempontból szívesen átvenné a Subaru helyét. Mert most épp ott tartanak, hogy minden jelenleg kapható Suzukiból létezik összkerekes változat – igen, van összkerekes Swift is. Kimondottan büszkék erre a tényre, és úgy gondolták, hogy érdemes megmutatni az újságíróknak is, méghozzá élesben. Utóbbi miatt elhaladtunk a szupermodern ZalaZone tesztpályára, és rendesen megküldtünk minden összkerekes Suzukit. Többek között a legfrissebb, 20 millió feletti alapárú Acrosst is, a Toyota RAV4 Suzukivá maszkírozott tesóját.

A visszavonulásról, lányáról és a Forma-1 átalakulásáról is beszélt nemrég Max Verstappen, érdekes gondolatokat fogalmazott meg a négyszeres világbajnok.
Átrajzolt külsővel és új névvel folytatják a Volkswagen ID.4-ID.5 modellek: itt az ID. Tiguan. A plasztikai műtétet magyar dizájner végezte.
Egy furcsa csörgés, fémes kopogás, sípolás vagy kaparó hang akár hetekkel azelőtt megjelenhet, hogy bármilyen hibajelzés felvillanna. Éppen ezért nem érdemes arra várni, hogy kigyulladjon valamelyik visszajelző, ha az autó hangja hirtelen megváltozik, annak oka van, és egy időben elvégzett vizsgálattal komolyabb, akár több százezer forintos javítás is megelőzhető.

Ez segíthet a vak nőknek önállóan felismerni a terhességet

Alkalom szülte a tolvajt, de már a rendőrök kapták el azt a férfit, aki egyenesen hazáig autózott a lopott furgonnal. Most akár több évre hűvösre kerülhet.
Az autó műszaki állapota kiemelten fontos az őszi-téli időszakban, de emellett is sokat tehetünk a biztonságos utazásért. Mutatunk néhány olyan terméket az OSRAM kínálatából, amik segítenek, hogy utazásunk során nagyobb nyugalomban érezhessük magunkat. 1.LED cserelámpák Magyarországon elsőként az OSRAM kínálatában jelentek meg a halogén fényforrások helyére építhető legális LED megoldások. Az OSRAM NIGHT BREAKER LED […]

Jelentős közlekedési változásokra kell készülniük a miskolciaknak.

Magyarországon 108 422 új személyautót helyeztek forgalomba az első három negyedévben, ami 13 százalékos éves növekedés az előző év azonos időszakához képest; a harmadik negyedévben is kétszámjegyű növekedést mutatott a piac – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) az MTI-vel.

Fotóstúrával búcsúztak az utolsó közforgalmú Ikarus 260-astól. Nyugdíjas éveit várhatóan nosztalgiabuszként fogja tölteni.

Andrea Kimi Antonelli közelebb került a szingapúri F1-es időmérőn a továbbfejlesztett Mercedesszel a legjobbakhoz, de még nem lehetnek elégedettek.

A miniszter szerint ez az egyik legfontosabb vasúti beruházás, de így nem lehet folytatni. The post Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését first appeared on 24.hu .

Megizzasztották a végén, de Max Verstappen nyerte a Szingapúri Nagydíj időmérő edzését. Forma–1-es pályafutása 50. pole-pozícióját húzta be a négyszeres világbajnok.

Lewis Hamilton szerint össze kell fogniuk Charles Leclerc-rel ahhoz, hogy a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat a Ferrari, és ne a Red Bull nyerje.

Alighanem konstrukciós hiba az oka.

Nagy lendületben volt, azonban a legfontosabb szakaszban hibázgatott Lewis Hamilton a szingapúri F1-es időmérőn, ketten is megelőzték.

Folytatódik az azbeszttel szennyezett közterületek felületi zárása.

A CUPRA immár 7 éve nemzetközi szinten komoly támogatója a padelnek, a sportot pedig Magyarországon is igyekszik népszerűsíteni a márka, ennek eredményeképp nyílt meg a BVSC Tatai úti sportkomplexumában a CUPRA Aréna.